A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat – ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete – kapcsán a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Fotó: MTI
A tájékoztatás szerint a tervezett, NATO keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat végrehajtása kapcsán – alakulatok áttelepüléséhez kapcsolódó csapatmozgások, eszközátcsoportosítások miatt – megnövekedett forgalomra kell számítani az ország legtöbb vármegyéjére kiterjedő autópályákon, autóutakon és településeken.
Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, a szeptember 15-28. közötti időszakban a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik – jelezték.
Hozzátették: a katonai eszközöket szállító járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalokon az említett időpontokban.