Idén már fizetős lesz a parkolás Budapest közterületein a két ünnep közötti munkanapokon, 2025. december 24. és 2026. január 1. között – közölte a Fővárosi Önkormányzat a Telex érdeklődésére.
A főváros szerint sok panasz érkezett hozzájuk amiatt, hogy a helyben lakók nehezen tudnak parkolni az ünnepek alatt, mert a helyeket hosszú időre elfoglalják az ingyenesen várakozók – ezért változtattak a szabályozáson.
„A Fővárosi Közgyűlés még 2024-ben módosította a parkolási rendeletet, így az idei évtől a két ünnep közötti munkanapokon is fizetős a közterületi parkolás”
– válaszolta az önkormányzat. A Telex olvasói értesülés alapján kérdezett rá a változásra, valamint arra, hogy erről mikor tervezik tájékoztatni az embereket. Ez utóbbira azt felelték, hogy „az ünnepek előtt a BKK külön is emlékeztetni fogja a nagyközönséget.”
A korábbi években Budapesten ingyenes volt a parkolás a két ünnep között. Kivételek ekkor is voltak, például az I. kerületben a Dísz téren, vagy a Margitszigeten az északi parkolóban és a szállodák várakozóhelyein.
