2p

Az energiaügyi pofon mellett azért sikerült egyet odaszúrni Ukrajnának.

Az Európai Tanács jogi szolgálata megalapozottnak találta a magyar javaslatot, amelynek értelmében szankciós listára kellene helyezni azt a három ukrajnai katonai vezetőt, akik felelősek a sok esetben halállal végződő kényszersorozásokért – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban a minisztérium sajtóközleménye szerint.

A tárcavezető az Európai Unió külügyi és energiaügyi tanácsülését követő sajtóértekezletén üdvözölte, hogy az Európai Tanács jogi szolgálata immár jogilag megalapozottnak találta azt a magyar javaslatot, amelynek értelmében szankciós listára kellene helyezni három ukrajnai katonai vezetőt, akik felelősek a sok esetben halállal végződő kényszersorozásokért.

„Az Európai Tanács jogi szolgálata megállapította, hogy az a három személy, akit mi szankciós listára akarunk helyeztetni, valóban felelősséget visel az erőszakos sorozásért Ukrajnában”

- tudatta.

„Ez az az erőszakos sorozás, amelynek következtében magyar ember is már meghalt” – fűzte hozzá. Szijjártó Péter ezért arra szólította fel az EU-t, hogy az érintett ukrán katonai vezetőket azonnali hatállyal helyezzék szankciós listára az Európai Tanács jogi szolgálatának véleménye szerint is jól alátámasztott magyar javaslatoknak megfelelően. Magyarországról júliusban kitiltották a „kényszersorozásokért” felelős három ukrajnai tisztségviselőt, akiknek a szankciós listára helyezését ekkor a kormány az Európai Uniónál is kezdeményezte. Minderre azt követően került sor, hogy Sebestyén Józsefet toborzók állítólag agyonverték Ukrajnában – zárul a közlemény.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!