2p

XIV. Leó pápa legalább egynapos tűzszünetet sürgetett az ukrajnai harctéren.

Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon – sürgetett tűzszünetet XIV. Leó pápa, aki a Castel Gandolfo-i pápai rezidencia előtt nyilatkozott újságíróknak kedd este.

Az egyházfő kijelentette, hogy az ünnepek előtti napokban nagy szomorúságot okoz számára, hogy Oroszország „látszólag elutasította a karácsonyi tűzszünetet”.

A pápa legalább egy napra a fegyverek elhallgatását sürgette az ukrajnai harctéren éppúgy, mint a világ más háborús övezeteiben. XIV. Leó keddet a Vatikántól nem messzi pápai rezidencián töltötte. Az esti órákban visszaindult a Vatikánba, de szokása szerint az utcán nyilatkozott a rezidencia előtt várakozó újságíróknak.

Már egynapos tűzszünettel is beérné XIV. Leó pápa
Már egynapos tűzszünettel is beérné XIV. Leó pápa
Fotó: Wikipedia

Elmondta, hogy Gáza egyetlen katolikus temploma, a Szent Család-templom plébánosával is beszélt telefonon kedden, aki elmondta, „igyekeznek megünnepelni karácsonyt a még mindig nagyon bizonytalan helyzetben”.

A pápa véleményt mondott az Illinois államban nemrég elfogadott törvényről is, amely 2026 szeptemberétől engedélyezi a végső stádiumban levő betegek asszisztált öngyilkosságát.

XIV. Leó arra kért mindenkit, gondolkozzon el a karácsonyi ünnepek alkalmával az emberi élet természetéről és értékéről.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!