2p

Továbbra is jár a korábbi kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak az élethosszig tartó juttatás.

Az alacsony – mindössze 16 százalékos – részvételi arány miatt érvénytelen lett a szombaton Szlovákiában tartott népszavazás – jelentette be a választásokért és a pártok finanszírozásának ellenőrzéséért felelős állami bizottság vasárnap.

Az ország történetének tizedik referendumán két kérdésre lehetett választ adni, részint arra, egyetértenek-e azzal, hogy megszüntessék a korábbi kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak élethosszig járó juttatást, valamint arra, hogy ismét létrehozzák-e a különleges ügyészség néhány éve megszüntetett hivatalát.

A szlovákiai szabályozás értelmében egy népszavazás akkor érvényes, ha azon legalább a választásra jogosultak fele és egy személy érvényes voksot ad le. A csaknem 5,5 millió lakosú Szlovákiában szombaton tartott referendumon a választásra jogosult közel 4 millió 370 ezer állampolgár közül 705 ezren vettek részt. Ez 16,1 százalékos választási részvételt jelent, ami a második legalacsonyabb részvételi arány a szlovákiai népszavazások történetében. A referendumon a legmagasabb arányú részvételt (21,8 százalék) a pozsonyi kerületben, a legalacsonyabbat (13,4 százalék) pedig a kassai kerületben mutatták ki.

Szlovákiában az eddigi tíz népszavazás közül – a megköveteltnél alacsonyabb részvételi arány miatt – csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott referendum, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt. A többi népszavazáson a részvételi arány 9 és 44 százalék között – többnyire 20 százalék körül – alakult.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!