3p

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Szuhail Mahamed al-Mazruei a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a döntést az emírségek energetikai stratégiáinak gondos mérlegelését követően hozták meg. Hozzátette, hogy a lépést nem vitatták meg más országokkal.

„Ez egy kormányzati döntés, amelyet a termelési szinttel kapcsolatos jelenlegi és jövőbeli politikák alapos áttekintése után hoztunk meg” – tette hozzá. Mazruei szerint a döntésnek nem lesz jelentősebb hatása a piacra, tekintettel a Hormuzi-szorosban kialakult helyzetre.

A tájékoztatás szerint a lépés május 1-jével lép hatályba.

A döntést az előzte meg, hogy az emírségek az iráni konfliktus során súlyos vádakat fogalmazott meg a kartellben részt vevő más arab országokkal szemben. A regionális gazdasági központnak és Washington egyik legfontosabb térségbéli szövetségesének számító ország azt vetette szomszédai szemére, hogy nem védték meg az irán támadásoktól.

A döntés meggyengíti az OPEC helyzetét
A döntés meggyengíti az OPEC helyzetét

Anvár Gargas, az emírségek elnökének diplomáciai tanácsadója hétfőn a Gulf Influencers Forum nevű tanácskozáson – amely a regionális döntéshozók találkozója – bírálta a Perzsa-öböl menti arab országokat. Megfogalmazása szerint az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) – amelynek az Egyesült Arab Emírségek mellett Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein, Katar és Omán is tagja – tagállamai ugyan logisztikai értelemben támogatták egymást, politikai és katonai szempontból álláspontjaik azonban „történelmi mélyponton voltak”.

„Az Arab Ligától elvártam ezt a gyenge kiállást, és ezért az nem is lepett meg, de az együttműködési tanácstól nem számítottam erre és csodálkozom is rajta” – hangoztatta. Az emírségek döntése súlyos csapás a kőolajat exportáló országok számára és azok de facto vezetőjére, Szaúd-Arábiára, nem utolsósorban azért, mert a közel-keleti konfliktus történelmi léptékű megrázkódtatást okozott az energetikai piacokon, és bizonytalanságokat hozott a nemzetközi kereskedelembe.

A régóta tagsággal rendelkező Egyesült Arab Emírségek váratlan kilépése azzal fenyeget, hogy meggyengíti az OPEC-et, amely a geopolitikai kérdésekkel vagy a kitermelési kvótákkal kapcsolatos belső nézeteltérések ellenére általában igyekezett egységes fellépést tanúsítani.

Az OPEC-tagállamok a Perzsa-öbölben a szállítóhajók elleni iráni fenyegetések és támadások miatt jelenleg is nehézségekkel küzdenek, hogy exportjukat a Hormuzi-szoroson keresztül ki tudják juttatni. Az Irán és Omán közötti keskeny tengerszoroson keresztül haladt a háború kitörése előtt a világszerte kereskedett nyersolaj és cseppfolyósított gáz mintegy egyötöde.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!