3p

Reggel még úgy tűnt, oldódhat az OTP-ügy kérdése, de a magyar külügy lesöpörte az asztalról az ukrán közeledési kísérletet. A fél világ hadiipara felvonult egy urán védelmi ipari fórumon, Oroszország már kubaiakat is toboroz a harchoz - összefoglaló.

  • Magyar szempontból a nap legérdekesebb, a háborúhoz kapcsolódó híre: pont kerülhetett volna egy március óta húzódó ügy végére, az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) Magyarország kérésére bejelentette, hogy ideiglenesen leveszi a magyar OTP Bankot a háború nemzetközi szponzorainak listájáról. Cserébe azt kérték Magyarországtól, hogy támogassa az Európai Békekeret (EPF) 500 millió eurós részletének átutalását - korábban ugyanis ezt a feltételt szabta Magyarország, amely egyedüliként blokkolja a kifizetést. A magyar külügy azonban úgy reagált: nem változott semmi, mivel a felfüggesztés az nem egyenlő a listáról való levétellel.

  • Megalakult az ukrán védelmi ipari szövetség, amelyhez a fegyverek és haditechnikai eszközök globális gyártói is csatlakozhatnak - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amikor megnyitotta Kijevben a védelmi ipar első fórumát. Az ukrán államfő kijelentette, hogy "a védelmi iparágak első nemzetközi fórumán létrehoztuk a védelmi iparágak szövetségét. Alapító nyilatkozatához a világ minden tájáról csatlakozhatnak a fegyver- és haditechnikai eszközök gyártói". A fórumon több mint 30 ország és 252 katonai vállalat képviselteti magát, amelyek "a fegyverek, védelmi rendszerek és megoldások teljes skáláját" gyártják.
  • Vlagyimir Putyin aláírta azt a rendeletet, amely szeptember 30-át az "újraegyesítés napjává" nyilvánította, megemlékezve Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon területek Oroszország általi annektálásáról. Putyin emellett ígéretet tett az annektált területek újjáépítésére is. "Történelmi és sorsdöntő eseménynek" nevezte a területek annektálását, amelyet a világ egyetlen országa sem ismert el - és egyébként a több mint másfél éves háború után sem ellenőrzi még teljesen mértékben a négy elcsatolt régió egyikét sem, miután Ukrajnának sikerült visszafoglalnia egyes megszállt részeket.
  • A Reuters hosszú oknyomozó cikket tett közzé arról, hogy Oroszország hogyan toboroz kubaiakat az ukrajnai háborúban való részvételre. A múlt hónapban a havannai kormány - Oroszország régi szövetségese, amely azt mondja, hogy "nem vesz részt az ukrajnai háborúban" - letartóztatott 17 embert, akik kapcsolatban álltak egy embercsempész hálózattal, amely kubaiakat toborzott, hogy Moszkva oldalán harcoljanak. A Reuters azonban talált olyan újoncokat, akik önként jelentkeztek Oroszországba, hogy a hadseregnek dolgozzanak, miután a közösségi médiában egy magát "Dayana" néven azonosító toborzó megkörnyékezte őket.
  • Az Egyesült Királyság kormánya az Oroszországgal szembeni szankciók kiterjesztéseként vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat rendelt el az elcsatolt ukrajnai Zaporizzsja, Herszon, Donyeck és Krím orosz tisztviselőivel szemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!