A Politico brüsszeli hírlevele szerint a korábbi magyar miniszterelnök, Orbán Viktor két szövetségese, a szerb választásokat elvesztő Aleksandar Vucic és a szlovén elnök, Janez Jansa pártja is a Fidesz sorsára juthat. Az Európai Néppárt (EPP) korábban ugyanis tolerálta a párt fősodrától távolabb álló „fekete bárány” pártokat és vezetőiket, de most felülvizsgálhatják döntésüket.
A lap információi szerint Vucic pártja, a Szerb Haladó Párt (SNS) sorsa az igazán kérdéses rövid távon, az EPP december elején esedékes gyűlésén dönthetnek arról, hogy továbblépnek-e a párttal szemben még 2025 szeptemberében indított vizsgálat ügyében, mely azt lenne hivatott tisztázni, hogy az SNS továbbra is osztja-e a „politikai család” közös értékeit.
„Nem áll jól az SNS szénája”
- fogalmazott egy vezető EPP-tisztviselő a lapnak. – „Megígérték, hogy kijavítanak bizonyos dolgokat, és voltak határidők a feladatokra, de ezeket nem tartották be.”
Más EPP-tagok azonban úgy érvelnek, hogy Szerbiát nem szabadna elszigetelni. Egy másik vezető tisztviselő szerint két forgatókönyv lehetséges: kizárják az SNS-t, vagy maradhat a párt, de csak bizonyos feltételek teljesítése esetén.
Más a helyzet a Janez Jansza vezette Szlovén Demokrata Párt (SDS) esetében. Ugyan Jansa kemény verbális támadásokat intézett az elmúlt időszakban más EPP-s tagállami vezetők, Donald Tusk és Magyar Péter ellen is, az EPP vezetése egyelőre hajlandónak látszik ezek ügyében félrenézni.
„Jansa szavakban kemény, de végül hajlandó együttműködni”
- fogalmazott a lapnak az EPP belső ügyeire rálátó forrás. A lap hozzáteszi, hogy az EPP Orbán Viktor ügyében is sokáig elnéző volt, amíg a magyar kormányfő a fontos ügyekben együtt szavazott a frakcióval és nem okozott túl nagy problémákat az Európai Tanácsban sem.

