Donald Trump amerikai elnök szerint a republikánusok elsöprő győzelmet arattak volna a keddi félidős választásokon, ha az ő neve is szerepel a szavazólapokon, ugyanakkor jelezte, hogy kész elfogadni a választási eredményeket és együttműködni a demokratákkal.
„Nem volt rajta a nevem a szavazólapon, de ha rajta lett volna, elsöprő győzelmet arattunk volna! Köszönöm a figyelmet!” – írta Trump kedden késő este a Truth Social közösségi oldalon.
Az elnök a választási kampány során többször arra kérte híveit, hogy úgy szavazzanak, mintha ő maga is indulna. Egy október végi kampányrendezvényen azzal érvelt, hogy személyes indulása lényegesen több választót mozgósítana. Trump egy másik bejegyzésében Greg Abbott texasi kormányzót bírálta, akinek választási vereségét azzal magyarázta, hogy eltávolodott korábbi politikai irányvonalától.
„Ha Greg Abbott, Texas kormányzója politikai pályafutásának utolsó hat hónapjában nem vált volna csak nevében republikánussá, nem veszített volna. Visszatért a régi módszeréhez, és ennek nem lett szép vége!” – fogalmazott az elnök.
Trump a RINO (Republican In Name Only) kifejezést használta, amellyel azokat a politikusokat minősítik, akiket csak névleg tartanak republikánusnak. Egy további bejegyzésében azt is bejelentette, hogy politikai kommentátorként maga kívánja elemezni, miért győztek vagy szenvedtek vereséget az egyes jelöltek.
Az elnök ugyanakkor a The New York Times című lapnak adott keddi interjújában késznek mutatkozott a választási eredmények elfogadására és a demokratákkal való együttműködésre.
„Együtt fogunk működni a demokratákkal, és örömmel dolgozunk majd velük. Valószínűleg sikerül majd valahogy megegyeznünk” – idézte Trumpot a lap a Reuters hírügynökség beszámolója szerint. Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták megszerezték a többséget a képviselőházban, amelyet eddig a republikánusok ellenőriztek. A demokraták négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot is megszereztek, így a felsőházban is esélyük nyílt a többség elérésére.
(MTI)

