1p

Válaszul arra, hogy Magyarország kiutasított két „ukrán kémet”.

Két magyar diplomatának 48 órán belül el kell hagynia Ukrajnát – közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter pénteken az X-en.

A tárcavezető bejegyzésében tájékoztatott arról is, hogy a külügyminisztériumba kérették Magyarország kijevi nagykövetét, akinek átadták a diplomaták kiutasításáról szóló jegyzéket.

„Válaszul cselekszünk Magyarország lépésére, a kölcsönösség elve és nemzeti érdekeink szerint” - tette hozzá, utalva arra, hogy Magyarország ezt megelőzően pénteken döntött két ukrán diplomata kiutasításáról.

Péntek reggeli hírek szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) elfogott két állítólagos magyar kémet Kárpátalján, és azzal vádolja őket, hogy a magyar katonai titkosszolgálatnak kémkednek. Ezt követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy kiutasított Magyarországról „két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet”.

A további részletekről itt írtunk: 

Egy elemzői kommentárt pedig itt olvashatnak:

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!