3p

Vasárnap reggeli összefoglaló az iráni háborúról.

  • Ali Hámenei ajatollah, Irán vezetője halott - ezt Donald Trump és Benjámin Netanjahu mellett az iráni állami média is megerősítette.
  • Irán vasárnap reggel megerősítette a védelmi miniszter és a hadsereg főparancsnokának halálát is; korábban az Iráni Forradalmi Gárda vezetőjének és a védelmi tanács vezetőjének halálát is megerősítették.
  • Ali Laridzsáni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács főtitkára, aki Hámenei közeli tanácsadója volt, életben maradt; azt mondta, az iráni népet szíven szúrták, ezért Irán most Amerikát fogja szíven szúrni.
  • A szombat hajnalban kezdődött közös amerikai-izraeli támadás célja a rezsim leváltása Iránban; Trump elnök azt ígérte, jövő héten folytatódnak majd a bombázások. 
  • Irán azonnali válaszcsapást indított, amely nagyobb szabású, mint a korábban látottak. Irán ballisztikus rakétákkal és drónokkal válaszolt, izraeli célpontok mellett amerikai bázisokat támadva Irakban, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, Bahreinben, az Egyesült Arab Emírségekben és másutt. Az Egyesült Államokban figyelmeztetést adtak ki: nem javasolják a Bahreinbe történő utazást, az ott tartózkodó amerikai kormányzati dolgozóknak engedélyezték az ország elhagyását. Bahreinben található az amerikai haditengerészet 5. flottájának központja.
  • Emellett a Perzsa‑öböl térségében több helyen robbanásokat hallottak, például Abu‑Dzabiban és Dubajban is ért találat épületeket – turisták által kedvelt hotelekből is szállt fel fekete füst. Sérültekről is érkezett jelentés, leginkább a légvédelem által megsemmisített támadóeszközök roncsai miatt.

 Sötét fellegek az iráni zászló felett
Sötét fellegek az iráni zászló felett
Fotó: DepositPhotos.com

  • Összességében az eddigi ellentámadások kevés sikerrel jártak, az amerikai és izraeli légvédelmek semlegesítették a legtöbb támadóeszközt. Jelentős kár nem történt, áldozatokról sincs megerősített hír.
  • Szakértők arra figyelmeztetnek: az ellentámadás része lehet az Egyesült Államokon belüli terrortámadások sorozata is. Donald Trump mindenesetre figyelmeztette Iránt: hagyjanak fel az ellentámadással, különben „sosem látott erővel szembesülnek majd”.
  • Az Iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy lezárja a Hormuzi-szorost.

    Mivel a világ olajszállítmányainak ötöde ezen a tengeri folyosón megy keresztül, ez feszültséget kelt az olajpiacon – ahogy az is, hogy Irán maga is jelentős olajtartalékokkal rendelkező ország. Egyelőre nem egyértelű, hogy ténylegesen végre is hajtották a lezárást – mindenesetre a bejelentés is elég volt több társaságnak, hogy leállítsa tankerét, ne kísérelje meg az átkelést a szoroson.  
  • Az iráni nép reakciója egyelőre a megosztottságról tanúskodik: sok helyen örömünnep tört ki, miután Hámenei halálát megerősítették, máshol viszont épp gyászoló tömegek gyűltek össze a tereken és a mecsetek környékén – a rezsimet támogató zászlókat lengetve, azt skandálva: halál Amerikára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!