6p

Amerika stratégiai és nem mellesleg gazdasági érdekei sem változnak attól, hogy új elnök van. Mégsem fogja azonnal magára hagyni Ukrajnát Donald Trump? Rácz András szerint nem ez a valószínű.

Nem érdemes túl komolyan venni azokat a dolgokat, amiket Trump a kampányban mondott. A kampány az kampány, Trump pedig Trump

- kezdi a Trump-kormányzat várható Ukrajna-politikájáról szóló bejegyzését Rácz András Oroszország-szakértő, aki ezzel arra utal, hogy megválasztott elnökként Trump csak a következő hetekben fogja megkapni azokat az információkat stratégiai, nemzetbiztonsági, külpolitikai, védelmi kérdésekben, amelyek alapján valódi döntést hozhat az Ukrajnával kapcsolatos politikájával kapcsolatban.

A szakértő azt is kiemeli, hogy nagyon fontos lesz, kiket jelöl a külpolitikai, védelmi kulcspozíciókba Trump, erre érdemes figyelni, ez jóval többet fog elmondai a várható döntésekről.

Az USA stratégiai érdekei nem változnak attól, hogy másvalaki lesz az elnök”

- húzza alá Rácz András, majd így folytatja:

"Egy orosz győzelem a Nyugat – és döntően az Egyesült Államok – által létrehozott és működtetett, szabály-alapú nemzetközi rendszer végét jelentené.

Ha Oroszország meg tudja nyerni ezt a háborút, alá tudja vetni Ukrajnát a saját akaratának, attól kezdve de facto normává válna a nemzetközi közösségben, hogy igenis lehet fegyveres erővel más országoktól területet elszakítani, el lehet foglalni más országokat, stb.

Attól kezdve felbátorodna Kína, felbátorodna Észak-Korea, Venezuela és még ki tudja, hány másik, területi ambíciókkal rendelkező ország, hiszen azt látnák, hogy az ilyesmit meg lehet próbálni és meg is lehet úszni.

Márpedig Kína az Egyesült Államok legfontosabb, globális riválisa, és ez adminisztrációkon átívelő érdek."

Stratégiai amerikai érdek tehát az oroszok lekötése Ukrajnában – amely egyébként morálisan is a helyes döntés Rácz András szerint, hiszen Ukrajna igazságos, a nemzetközi szabályokkal összhangban lévő önvédelmi háboorújának támogatása.

Amerikai stratégiai érdek az orosz katonai erő gyengítése is, különösen arra tekintettel, hogy az orosz nukleáris arzenál valós fenyegetést jelent az Egyesült Államokra is, Rácz András szerint is. A szakértő azt is kiemeli, hogy a hatályos amerikai nemzetbiztonsági stratégia szerint „Oroszország akut és tartósan fennálló fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra” – ez sem fog változni attól, hogy új elnök van Washingtonban.

Az pedig igen valószínűtlen, hogy egy ennyire komoly fenyegetést jelentő országot Washington stratégiai előnyhöz akarna juttatni azzal, hogy lényegében odadobja nekik Ukrajnát

- írja Rácz, aki abban is kételkedik, hogy Trump és Putyin meg tudna egyezni Ukrajnáról, még ha előbbi valóban ezt is akarná tenni. Ugyanis a Kreml szerint most az idő nekik dolgozik, nem akarnak tehát kompromisszumot kötni. A szakértő el tudja képzelni, hogy az oroszok taktikai megfontolásból (időhúzás, a nyugati megosztottság erősítése), látszólag belemennek a tárgyalásokba, de a valós megegyezés szándéka nélkül.

Ha tényleg ez a forgatókönyv valósul meg, akkor bele fog telni néhány hétbe-hónapba, amíg a Trump-adminisztráció rájön, hogy az oroszokkal valójában nem lehet megegyezni... és attól kezdve viszont az a logika dominál majd, hogy Trump nagyon nem szeret gyengének látszani. Ne felejtsük el, a 2016-2020 közötti Trump-adminsztráció de facto jóval keményebb volt az oroszokkal, mint előtte az Obama-elnökség”

- hívja fel a figyelmet Rácz András, majd még egy szempontot hoz be:

Ne becsüljük alá azt sem, hogy teljes amerikai kül- , biztonság- és védelempolitikai elit úgy van szocializálva, hogy prioritásnak tartja a transzatlanti térség biztonságának fenntartását és elősegítését. Az ebbe bőven belefér, hogy az USA elvárja az európai szövetségesektől, hogy költsenek többet a saját védelmükre – de az már csak nagyon nehezen, hogy Washington egy az egyben magára hagyja Európát, hogy kezdjen az ukrajnai háborúval bármit, amit akar.”

Végezetül azt is kiemeli a szakértő, hogy az amerikai védelmi iparnak is elemi érdeke a támogatás fenntartása, ráadásul a megnövekedett igényeket kielégítő gyárak pontosan a Trump irányába leginkább elkötelezett republikánus államokban vannak.

És ez nem csak most, hanem a jövőben is fontos szempont lehet, ugyanis a háború utáni ukrán haderó felfegyverzése is hatalmas üzlet lehet, amelyet jelen állás szerint sok területen amerikai cégek hajthatnak végre.

Arról is Rácz András, hogy minden számítás szerint fogyóban van az oroszok katonai ereje, 2026 elejére például kifogyhatnak a harckocsikból, 2026 elejére pedig a gazdasági összeomlás veszélye nélkül bevethető emberanyagból is.

Szóval a Trump-adminisztrációnak nem egy újabb, végtelen háborúban kellene folytatnia az elődei elkötelezettségét, hanem egy belátható ideig tartó, és a végén a jelenlegi ismeretek szerint a nyugati világrend fennmaradását eredményével záruló konfliktusban”

- összegez a szakértő, hozzátéve, hogy ráadásul ez a támogatás nem is kerül olyan sokba Amerikának.

Az USA-nak egyáltalán nem kerül olyan nagyon sokba Ukrajna katonai támogatása. A Ukraine Support Tracker adatai szerint az Egyesült Államok az elmúlt két és fél évben összesen mintegy 84 milliárd EUR-nyi pénzt költött Ukrajna támogatására, katonai és polgári támogatást is beleértve. Ez az éves amerikai védelmi költségvetésnek kevesebb, mint tíz százaléka, a GDP-nek pedig 0,39 százaléka.

Nota bene: az benne van a pakliban, hogy az USA esetleg majd elvárja, hogy Európa valamennyi pénzzel hozzájáruljon az amerikai katonai támogatás fenntartásához.

De ha a vita már 'csak' pénzről szól majd, az egy jó helyzet lesz.

Pénzt szerezni ugyanis olcsóbb, mint szembenézni a szabály-alapú nyugati világrend lebomlásának következményeivel. És ezt Washingtonban és az európai fővárosokban is pontosan tudják-értik a döntéshozók. (Remélhetőleg Budapesten is, bár ebben kevésbé vagyok biztos...)

- zárja érvelését Rácz András.

 
 
 

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!