2p

Még a teraszokról is kitiltanák a dohánytermékeket. 

Az Euronews által látott, kiszivárgott tervezet szerint az Európai Bizottság javasolni fogja a dohányzási tilalmak kiterjesztését. Az EU végrehajtó testülete a tervek szerint kedden fogadja el a javaslatot, mely kibővítené a jelenleg érvényben lévő, 2009-ben elfogadott tiltást, amelyek célja a passzív dohányzásnak való kitettség csökkentése nyilvános helyeken, munkahelyeken és tömegközlekedési eszközökön.

A tervezet legújabb változata (amely elfogadása előtt még változhat) a nyilvános közösségi tereket nemcsak a cigarettafüsttől, hanem mindenféle aeroszoltól is meg kívánja tisztítani, tükrözve az új dohánytermékek, például a vape-ek által jelentett egészségügyi kockázatokkal kapcsolatos növekvő aggodalmakat.

A Bizottság iránymutatásai jogilag nem kötelező érvényűek.

Nem menekülnének az újabb dohánytermékek sem: a javaslat kiterjed a hevített dohánytermékekre, valamint a nikotint tartalmazó és a nikotinmentes e-cigarettákra és más dohányzáspótló, füstöt vagy aeroszolt eregető eszközökre is.

A teraszokon is cigistop lenne

A dohányzási tilalmat kiterjesztenék a szabadban lévő közösségi terekre is. 

Az új iránymutatás szerint a vendéglátóhelyek, például éttermek, kávézók és bárok szabadtéri vagy félig szabadtéri területeinek is dohányfüstmentes övezetekké kell válniuk.

A szöveg szerint a tömegközlekedési csomópontokban (beleértve a buszmegállókat és a repülőtereket is), valamint a munkahelyekhez, kórházakhoz és idősotthonokhoz kapcsolódó kültéri területeken is tilos lenne a dohányzás. A tiltás vonatkozna az olyan szabadidős létesítményekre, ahol gyerekek tartózkodhatnak, beleértve a nyilvános játszótereket és a vidámparkokat, az uszodákat, állatkerteket, valamit az oktatási helyiségeket is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!