2p

Az Egyesült Államok iráni virtuális nagykövetsége péntek hajnalban biztonsági figyelmeztetést adott ki, amelyben felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy azonnal távozzanak Iránból.

Emellett jelezte, hogy az ország elhagyása során nem számíthatnak az amerikai kormány segítségére – írta meg a Cnbc.

A közlemény az Ománban péntekre tervezett amerikai–iráni tárgyalások előtt látott napvilágot. Az amerikai küldöttséget Steve Witkoff különmegbízott és Jared Kushner, Donald Trump elnök veje vezeti, iráni részről pedig Abbász Aragcsi külügyminiszter áll a delegáció élén.

Ez lesz az első hivatalos találkozó Washington és Teherán között azóta, hogy tavaly júniusban kiéleződtek a feszültségek. Akkor egy tizenkét napos izraeli háborút követően amerikai légicsapások súlyosan megrongálták Irán három fő nukleáris létesítményét. A közelmúltban pedig a perzsa hatalom által vérbe fojtott tüntetések, majd az Irán partjainál felsorakozó amerikai hadihajók okoztak, és okoznak feszültséget.

Az ománi találkozóról bővebben ebben a cikkben olvashatnak:

A forrongó iráni helyzet hátteréről pedig nemrég N. Rózsa Erzsébetet kérdeztük a Klasszis Podcastban, amit itt hallgathatnak vissza:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!