2p

A bíróság bűnösnek találta a megválasztott amerikai elnököt a hallgatási pénzes ügyben, de ez nem lesz kihatással elnökségére.

Ítélet született New Yorkban Donald Trump ellen: a bíróság pénteken bűnösnek mondta ki a január 20-án hivatalba lépő megválasztott elnököt egy felnőttfilmes színésznőnek, Stormy Danielsnek fizetett hallgatási pénz ügyében, adta hírül a BBC, amely „történelmi ügy”-nek nevezi a történteket.

Elítélték, mégis elnök lesz megint
Elítélték, mégis elnök lesz megint
Fotó: MTI/AP/Chris Seward

A küszöbön álló elnökségére tekintettel azonban az ítéletnek nem lesz jogkövetkezménye, azaz nem bocsátják próbaidőre, valamint pénz-, sem börtönbüntetést sem kap. A bíró szerint ugyanis az elnöki poszttal járó jogi védelem mindent felülír, mégha ez nem is csökkenti az elkövetett bűnök súlyát.

A republikánus politikus így is az amerikai történelem első olyan elnöke lesz, akit bűncselekményért jogerősen elítéltek, és így kerül az elnöki székbe.

Trump 2006-ban állítólag szexuális viszonyt létesített az említett pornószínésznővel.Ezt követően meg akarta akadályozni, hogy a 2016-os elnökválasztási kampányban ez a téma felmerüljön, ezért akkori ügyvédje zsebből kifizetett Danielsnek 130 ezer dollárt a hallgatásáért cserébe. Trump állítólag megtérítette az összeget az ügyvédnek, ügyvédi költségként számolva el azt.

Tavaly májusban Trumpot mind a 34 vádpontban bűnösnek találta a manhattani esküdtszék az ügyben.

A megválasztott amerikai elnök politikai boszorkányüldözésnek és csalásnak nevezte az eljárást, és teljesen ártatlannak vallja magát.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!