Az ingatlanfejlesztési háttérrel rendelkező Donald Trump nemrég bejelentette, hogy az Egyesült Államok irányítaná a háború sújtotta Gázai övezet újjáépítését, miközben több mint kétmillió palesztin lakos egyszerű kitelepítésével számol. A befogadásra kijelölt szomszédos országok, Jordánia és Egyiptom, határozottan tiltakoztak a terv ellen. Izraelben azonban komolyan veszik az elképzelést: a France24 szerint Jiszráel Kac védelmi miniszter múlt csütörtökön utasította az izraeli hadsereget, hogy dolgozzon ki egy tervet a Gázában élő palesztinok „önkéntes távozásának” lehetővé tételére – írja laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Privátbankár.
Egy népcsoport erőszakkal vagy az erőszak fenyegetésével történő kitelepítése katonai megszállás alatt álló területről háborús bűncselekménynek minősül az 1949-es Genfi Egyezmények szerint.
Nem új keletű elképzelés a palesztinok Jordániába telepítése. Benjamin Netanjahu jobboldali Likud pártjának vezetői régóta szorgalmazzák, hogy a megszállt területeken élő palesztinok találjanak új hazát a Jordán folyón túl, és az izraeli állam annektálja az így elnéptelenített földterületet.
II. Abdalláh jordán király a múlt héten is elutasította a palesztin nép kitelepítésére és földjeik annektálására irányuló bármilyen kísérletet, amit a Donal Trumppal folytatott keddi tárgyalása után is megismételt.
Eközben Egyiptom is ódzkodik attól, hogy nagy számban fogadjon be a harcok miatt otthonaikból elűzött palesztinokat. Bár Jordánia és Egyiptom határozottan elutasította Trump tervét, mindkét ország jelentős amerikai nyomás alatt áll.
Segélyfüggés
Az Egyesült Államok Jordánia legnagyobb segélyezője, évente 1,45 milliárd dollárt nyújt a hasemita királyságnak kétoldalú külföldi segély formájában. Egyiptom 2024-ben 1,3 milliárd dollár katonai támogatást kapott, amelynek mértéke jelentősen megnőtt azóta, hogy az ország 1979-ben békeszerződést kötött Izraellel. Azóta Washington több mint 50 milliárd dollárral támogatta Kairót.
Egyiptom és Jordánia egyaránt a világ négy legnagyobb amerikai segélyben részesülő országa között van – csak Ukrajna és Izrael előzi meg őket.
I reiterated Jordan’s steadfast position against the displacement of Palestinians in Gaza and the West Bank. This is the unified Arab position. Rebuilding Gaza without displacing the Palestinians and addressing the dire humanitarian situation should be the priority for all.
— عبدالله بن الحسين (@KingAbdullahII) February 11, 2025