2p

Jóval többször említik Donald Trumpot azok a Jeffrey Epsteinnel kapcsolatos dokumentumok, amelyeket a héten hoztak nyilvánosságra az Egyesült Államokban, mint azok, amelyeket korábban ismertettek a hatóságok.

Az újabb dokumentumokat egyelőre most dolgozza fel a nemzetközi sajtó. Könnyen lehetnek benne olyan részletek, amelyek újabb kérdéseket vethetnek fel sokakkal, akár Trumppal kapcsolatban is. A találgatásokat fokozta, hogy az igazságügyi minisztérium által újonnan nyilvánosságra hozott akták egy időre hirtelen eltűntek az egyik, amerikai Igazságügyi Minisztériumhoz köthető honlapon – számol be róla a Telex.

Kiderült többek között, hogy az Egyesült Államok jelenlegi elnöke rendszeresen utazott Epstein magéngépén – írta a BBC. Eszerint Trump 1993 és 1996 között legalább nyolc alkalommal repült, így, az egyik e-mail tanúsága szerint volt, hogy Trump mellett csak Epstein és egy meg nem nevezett – pontosabban a nyilvánosságra hozatalkor anonimizált – 20 éves nő volt a fedélzeten – erről a Washington Post írt.

Többször olyan nők voltak az utasok között, akik később a 2022-ben kerítésért, kiskorúakat érintő szexuális ügyekért 20 évre elítélt Ghislaine Maxwell perében tanúskodtak is – mindez azokból az e-mailekből derül ki, amelyek a New York-i szövetségi ügyész asszisztensének jegyzeteit tartalmazták.

A nyilvánosságra hozott dokumentumokban nagyon sok a kitakarás, de így is többet árulnak el, mint amit eredetileg a Fehér Ház indokoltnak tartott volna. Az Epstein-ügy még a Republikánus Párton belül is feszültséget okozott. A kongresszus végül megszavazta a publikálást, amit november 19-én az elnök is aláírt. Így az aktákat december 19-ig nyilvánosságra kellett hozni.

Trump állítása szerint kapcsolatát Epsteinnel 2004-ben szakította meg, évekkel azelőtt, hogy a férfit első ízben letartóztatták volna, amiből aztán enyhe következményekkel szabadult. A szexuális bűnelkövető Epsteint 2019-ben tartóztatták le ismét, már sokkal komolyabb vádakkal, ám őrizete alatt cellájában felakasztotta magát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!