Nyilatkozatban tiltakozik a kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el Torockón pénteken. Az épített örökségéről híres erdélyi településen tartott találkozóról Kelemen Hunor szövetségi elnök számolt be Facebook-oldalán, a nyilatkozat szövegét is csatolta.
„Népszavazás nélkül a település-összevonás erőszak a helyi közösségek ellen!” – írta.
Az RMDSZ-elnök arra reagált, hogy az ismét kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) bejelentette: az 1500-nál kevesebb lakosú helységek összevonásával akar elérni költségcsökkentést. Így ezek a települések a tervezett reform után már nem rendelkeznének saját önkormányzattal. A kistelepülések 2027-re tervezett összevonásáról egyelőre nem jelent meg hivatalos tervezet, csupán egymásnak ellentmondó információk keringenek. A terv kapcsán az RMDSZ elnöke leszögezte: a közösségek jövőjéről nem szabad a bukaresti íróasztalok mögött határozni, az érintett helységek lakóinak kell eldönteniük, hogy mi legyen a településükkel.
A nyilatkozat szerint Romániának valódi közigazgatási átalakításra van szüksége.
„Nem látszatreformra, nem fejetlenül előkészített intézkedésekre, és nem a helyi közösségek önrendelkezésének felszámolására” – írták a polgármesterek, hozzátéve, hogy a PSD által eddig ismertetett változat elfogadhatatlan számukra.
Rámutattak, hogy egy település nem pusztán egy szám a minisztériumi statisztikában.
„Nem mindegy, hogy a szomszédos község három vagy harminc kilométerre található. Nem mindegy, hogy az összevonás javítja vagy rontja az emberek hozzáférését a közszolgáltatásokhoz. És különösen nem mindegy, hogy egy magyar többségű község összevonása megváltoztatja-e az etnikai arányokat, veszélyezteti-e a magyar közösség képviseletét és anyanyelvhasználati jogait” – emelték ki.
Kijelentették, hogy a közigazgatási reform nem korlátozhatja a romániai magyar közösségek jogait. Emlékeztettek, hogy Románia törvényei és nemzetközi kötelezettségvállalásai védik a nemzeti kisebbségek jogait és a helyi önkormányzatiságot, és „ezek nem alku tárgyai”.
Azt írták, támogatják a valódi reformot, a bürokrácia csökkentését, az önkormányzatok hatékonyabb működését és a közszolgáltatások javítását, de nem fogadják el az önkényes, kizárólag lakosságszámra épülő, szakmai és társadalmi egyeztetés nélküli átszervezést.
Fotó: MTI
Az önkormányzatiságra példaként Torockót hozták fel, amely évszázadok óta őrzi magyar identitását, épített örökségét, hagyományait és közösségi önazonosságát. Az átszervezés a román falvak által körülvett Fehér megyei községet is érintené.
„Amennyiben a kormány megfelelő előkészítés, valós hatástanulmányok, a helyi közösségek beleegyezése és a kisebbségi jogok biztosítása nélkül terjeszt elő kötelező település-összevonásról szóló törvényjavaslatot, az RMDSZ minden rendelkezésére álló parlamenti eszközzel fellép ellene, beleértve a bizalmatlansági indítványt is” – szögezték le a nyilatkozat aláírói.
Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a Krónika.ro portálnak úgy nyilatkozott, hogy a tervezett átszervezés messze túlmutat néhány száz polgármester vagy önkormányzati tanácsos mandátumának megőrzésén. Az elmúlt 35 évben kialakított kisebbségi önkormányzati képviselet, a magyar közösségek helyi döntéshozatali lehetőségei és az anyanyelvhasználati jogok kerülhetnek veszélybe. A tervezett összevonással ugyanis sok településen a 20 százalékos jogérvényesítési küszöb alá csökkenhet a magyarság aránya.
(MTI)

