1p

Több szempontból is fontos látogatást tesz a török elnök Budapesten.

Kiállunk Magyarország mellett – ez lehet a mondanivalója a török sajtó szerint Recep Tayyip Erdogan augusztus 20-i budapesti látogatásának. Ahogy fogalmaznak, a török elnök ezt az üzenetet adja majd át Orbán Viktor kormányfőnek - írja vg.hu. A feltételezések szerint az állami ünnepségen is részt vesz majd Erdogan.

Erdogan egynapos látogatásra érkezik, és még augusztus 20-án távozik is Magyarországról. Sok helyen megjelent az is, hogy a török elnök érkezése fontos gesztus Magyarország felé. Ugyancsak a török cikkekből rajzolódik ki az is, hogy a magyarországi vizit csak a kezdete egy nagy horderejű, fajsúlyos diplomáciai körútnak, amelyen a török elnök a világ vezetőivel égető globális problémák megoldásáról tárgyal. 

Ami pedig a témákat illeti, a török média szerint 

  • biztonsági, 
  • védelmi ipari 
  • és gazdasági kérdések 

szerepelnek a megvitatásra váró témák között. Prioritás az ukrán háború megoldása, a NATO-bővítés folyamata, az egymás közötti kereskedelmi és kulturális kapcsolatok fejlesztése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!