Luiz Inácio Lula da Silva, aki 2003 és 2010 között már volt az ország elnöke, a szavazatok 50,87 százalékát szerezte meg a tegnap tartott második fordulóban, míg az eddigi elnök, a jobboldali-populista Jair Bolsonaro 49,13 százalékon végzett a szavazatok több mint 99 százalékának összeszámlálása alapján.
A választási bizottság szerint Bolsonaro már nem tudja behozni a hátrányát, írja a Spiegel.
Lulának ugyanakkor nem lesz könnyű dolga a kormányzásban, a törvényhozásban ugyanis jelen állás szerint jobboldali többség lesz. A most vereséget szenvedett Bolsonaro Orbán Viktor szövetségese, a magyar kormányfő négy évvel ezelőtti elnöki beiktatásán is részt vett.
Az október elején tartott első fordulóban Lula da Silva a szavazatok 48,42 százalékát, míg Bolsonaro 43,2 százalékát kapta. Mivel akkor egyik elnökjelölt sem szerezte meg a voksok több mint 50 százalékát, kiírták a második, egyben utolsó fordulót, ahol a győztesnek elég volt megszereznie az egyszerű többséget.
A GDP alapján a dél-amerikai ország a világ 12., lakosságszám alapján a 7., terület alapján pedig az 5. legnagyobb állama.