2p

Határokat szabna Peter Pellegrini.

Peter Pellegrini szlovák államfő egy vasárnapi televíziós beszélgetőműsorban bírálta Magyar Péter miniszterelnöknek azt a korábban tett kijelentését, hogy „Magyarország saját magával szomszédos.”

Peter Pellegrini a szlovák JOJ 24 kereskedelmi hírcsatorna politikai műsorában több más belpolitikai téma mellett a szlovák-magyar kapcsolatok időszerűségeire is kitért. Ezzel összefüggésben Magyar Péter miniszterelnöknek a nemzeti összetartozás napján tett azon kijelentését is véleményezte, amely szerint

„Magyarország a világ talán egyetlen olyan országa, amely saját magával szomszédos”.

A szlovák államfő azt mondta: nem szeretné, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok olyan témává váljanak, amelyek ronthatják a kétoldalú viszonyt, és a szlovákiai választások előtt polarizálják a szlovák társadalmat.

„Nem tartom jó retorikának, amely jószomszédi kapcsolatokhoz vezetne”

- mondta a TASR szlovák hírügynökség jelentése szerint Peter Pellegrini Magyar Péter korábbi megfogalmazása és Felvidékkel kapcsolatos kijelentései kapcsán. A szlovák államfő kijelentette: bízik benne, hogy a szlovák és a magyar miniszterelnök, Robert Fico és Magyar Péter tervezett találkozójuk során megtalálják a módot a helyzet megnyugtatására.

Magyar Péternek azt a kijelentését, hogy Magyarország saját magával szomszédos, korábban Juraj Blanár szlovák külügyminiszter visszautasította.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!