Őrizetbe vettek egy ukrán katonát és civil társát, akik a gyanú szerint hadköteles férfiak illegális átjutását segítették Ukrajnából Szlovákiába – jelentette szombaton az Aktuality szlovák hírportál az ukrán főügyészség és a TASR szlovák hírügynökség tájékoztatása alapján.
A nyomozás szerint a katona és társa egy szervezett csoport tagja volt. A katona ismerősei révén talált olyan hadköteles férfiakat, akik illegálisan akarták elhagyni Ukrajnát, társa pedig a határ közelébe szállította őket.
Az átkelést olyan időpontra szervezték, amikor az adott határszakaszon nem tartózkodtak határőrök. Az ügyészség szerint mintegy negyven percük volt arra, hogy ezalatt észrevétlenül átjuttassák a férfiakat Szlovákiába.
Az illegális határátlépésért személyenként 8500 dollárt (7450 eurót, 2 millió 720 ezer forintot) kértek. A katonát és társát Ungváron érték tetten, miközben átvették az átkelésért kért összeget.
Fotó: Depositphotos
Bűnösségük megállapítása esetén a két férfit akár kilenc év szabadságvesztésre is ítélhetik, három évre eltilthatják őket bizonyos tisztségek betöltésétől, és vagyonelkobzást is elrendelhetnek velük szemben.
A hatóságok azt is vizsgálják, hogy a határ őrizetéért felelős katonák is részt vettek-e az illegális határátlépések megszervezésében.
(MTI)

