2p

Ha az elnökön múlik, akkor lehet róla szó..

Újra kell aktiválni a visegrádi csoportot, és térségünkben olyan együttműködési formákra van szükség, amelyek révén Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország is érvényesítheti álláspontját a nemzetközi színtéren – jelentette ki Karol Nawrocki lengyel elnök pénteken egy vidéki gyűlésen.

A lengyel államfő a főváros melletti Minsk Mazowiecki városban találkozott a helyi lakosokkal, összefoglalta nekik elnöksége első száz napját, ezen belül beszámolt eddigi külföldi látogatásairól.

Elmondta: útjai során

„a visegrádi csoport újraaktiválására törekszik”. „Nyugat-Európa az utóbbi időben túl sok hibát követett el ahhoz, hogy közömbösek maradhassunk ezekkel szemben”

- jelentette ki. Hozzátette: ezért olyan együttműködési formákra van szükség, amelyek lehetővé teszik a visegrádiak, valamint a skandináv és a balti országok számára is, hogy megismertessék egymással nézeteiket.

Aláhúzta: Lengyelország „büszke tagja” az Európai Uniónak (EU). „Az EU tagjai akarunk lenni, de nem akarunk Lengyelországban illegális bevándorlást” – fogalmazott, és megígérte: ennek a felfogásnak az érvényesítésére továbbra is törekedni fog.

Bejelentette továbbá: elnökként nem írja alá „a klímakérdésekre vonatkozó túlszabályozást”, valamint „semmiféle zöld megállapodást és mindazokat a dolgokat sem, amelyekből gyakran nyugat-európai ideológiai őrület lesz”.

Lengyelországnak csak azokat az uniós megoldásokat kell foganatosítania, amelyek „jók számára”, hátrányos előírásokat viszont nem lenne szabad beiktatni a jogrendbe

- húzta alá Nawrocki.

A lengyel államfői hivatal pénteken közzé tett egy összefoglalót Karol Nawrocki eddigi munkájáról. Egyebek mellett közölték: hivatali időszaka első száz napján Nawrocki 11 külföldi látogatást tett, ezen belül kétszer járt az Egyesült Államokban. A parlamentben 11 elnöki törvénytervezetet nyújtott be, 13 jogszabályt megvétózott, 70-et pedig aláírt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!