2p

Trump nem szerepelt rajta név szerint.

Szombat este egy fegyveres férfi hatolt be a Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínére a washingtoni Hilton Hotelbe. A később a 31 éves, kaliforniai Cole Tomas Allenként azonosított támadót még azelőtt ártalmatlanították, hogy bejutott volna a terembe, ahol Donald Trump elnök és más notabilitások is tartózkodtak, de előtte rálőtt a titkosszolgálat egyik emberére is.

A Guardian cikke szerint az előzetes vizsgálatok szerint Allen célpontja valóban Trump, illetve a kormányzat más tisztviselői lehettek. Előkerült egy manifesztum is, amelyet állítólag Allen írt, és amelyben prioritási sorrendet adott meg a célpontok között, tetején a kormányzat tisztviselőivel. A férfi ebben „Barátságos Szövetségi Gyilkosnak” nevezte magát.

Tobb Blanche szövetségi főügyész a BBC írása szerint vasárnap arról beszélt, hogy Allen a szállodán belül szerelhette össze lőfegyverét. A főügyész azt is hangsúlyozta, hogy a merénylő nem jutott messzire, 

Donald Trumpot testőrsége gyorsan kimenekítette a helyszínről, vasárnap esti interjújában azt mondta:

„Nem aggódtam.”

Hozzátette azt is, hogy a merénylő „beteg ember”.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!