Alexander Schönfelder laptársunknak, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankárnak adott exkluzív interjúban azt mondta: a német kormány örül a magyarországi kormányváltásnak, „abszolút elégedett” a Tisza-kormánnyal, és bízik benne.
„Azt hiszem, hogy 2026-ban a legjobb hír Magyarországról érkezett Európa számára. Magyar kormányzati szinten nagyon egyértelműek a változások, amik elsősorban az uniós politikát érintik”, fogalmazott.
„Azt gondolom, vannak nagyon pozitív történések. Elsősorban a jogállamiság terén, de az új alkotmány megalkotását és az euróbevezetés célkitűzését is idesorolom. Ezek mind olyan lépések, amelyek nagyon fontosak mindenekelőtt Magyarország, de az Európai Unió számára is.”
Fotó: Klasszis Média/Dala Gábor
Arra a felvetésre, hogy korrupciógyanú miatt az előző kormány több miniszterét is letartóztatták, többek között azt válaszolta: „A kormánynak kétharmados többsége van a parlamentben, azaz a magyar polgárok túlnyomó többsége támogatja őt és a programját. A választás utáni közvéleménykutatások pedig továbbra is nagyon magas támogatottsági értékeket mutatnak.” A Fidesszel ellentétben nem látja veszélyben a demokráciát, sőt szerinte épp most folyik ennek a visszaállítása.
A nagykövet beszélt arról is, hogy jövő héten (9-én és 10-én) sor kerül a Német-Magyar Fórumra, amely keretében ismét egy nagy és fontos magyar kormányzati delegációt fogadnak Berlinben.
„Ennek tagja lesz Magyar Péter, Orbán Anita, Kapitány úr (gazdasági és energetikai miniszter), valamint más miniszterek is, akik német kollégáikkal közösen fontos témákat vitatnak majd meg. Beszélnünk kell néhány európai témáról is – a honvédelemről biztosan –, az EU finanszírozásáról, valamint a fontos gazdasági ágazatok jövőjéről is. A váltókat átállították, a kapuk nyitva állnak”, mondta Alexander Schönfelder.
Hozzátette: a német kormány nagyon figyeli, hogy mi történik Magyarországon, és európai ügyekről, geopolitikai kérdésekről és a konkrét kétoldalú együttműködés gazdasági kérdéseiről is véleményt akar cserélni. Közös terveik vannak, 2028-ban ismét megtartják például a Német-Magyar Kulturális Évet. De most különösen az európai ügyek állnak az előtérben.
A teljes interjút, amelyben részletesen szó esik a magyar gazdaságpolitikáról és a hazai német befektetésekről is, a Privátbankáron olvashatják.

