2p

Az orosz-ukrán háború kitörése óta nem látott mértékű kormányátalakítás zajlik Ukrajnában.

Kedden négy ukrán miniszter nyújtotta be lemondását az ukrán parlamentnek, szerdán pedig lemondott Dmitro Kuleba külügyminiszter is. David Arakhamia, a kormányzó Nép Szolgája párt parlamenti frakcióvezetője szerint a kormány minisztereinek több mint felét le fogják cserélni, írja laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár.

A hivatalos magyarázat szerint az ukrán vezetés nehéz őszre és télre számít, és próbálja újraszervezni erőit. „Az ősz nagyon fontos lesz Ukrajna számára. Az állami intézményeinket pedig úgy kell berendezni, hogy Ukrajna elérjen minden szükséges eredményt (…) Meg kell erősítenünk néhány területet a kormányon belül”, mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Az átszervezésre az egyre erősödő és egyre agresszívabb, szinte egész Ukrajnát fenyegető orosz támadások közepette kerül sor. Hét elején a közép-ukrajnai Poltavában egy katonai akadémiát és egy közeli kórházat ért légicsapás, amiben több mint 50-en haltak meg. Másnap pedig a nyugati országrészben fekvő Lviv (Lemberg) történelmi belvárosában csapódtak be orosz rakéták, hét ember, köztük egy anya és három lánya halálát okozva. További részletek a Privátbankár cikkében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!