2p

130 ezer ember vonult az utcára Valenciában.

Szombat este hivatalos becslések szerint 130 ezer ember vonult az utcára Valenciában, a regionális kormány vezetőjének lemondását követelve, írja a Guardian alapján a Telex. A tüntetők főként a közelmúltban több mint 200 ember halálát okozó katasztrofális árvizek vészhelyzeti kezelésével voltak elégedetlenek.

A valenciai kormány a bírálatok szerint nem készült fel kellőképpen a katasztrófára annak ellenére, hogy az Állami Meteorológiai Ügynökség öt nappal az áradások előtt figyelmeztetett a példátlan eső lehetőségére. Carlos Mazón regionális vezetőre óriási nyomás nehezedik, mert kormánya néhány órával az árvíz kezdete után sem adott ki mobiltelefonos riasztást a veszélyeztetett állampolgárok számára.

A szombat esti tüntetésen néhány tüntető összecsapott a rohamrendőrökkel a valenciai városháza előtt a regionális kormány székhelye felé vezető felvonulás kezdetén. Sok demonstráló saját készítésű táblán vagy skandálva követelte Mazón lemondását. „Megöltél minket” – állt több táblán is. Az egyik transzparensen ez volt felírva: „A mi kezünket sár szennyezi, a tiédet vér.” Néhány demonstráló sáros csizmát dobott a tanács épülete elé tiltakozásul.

Érhetően dühösek az emberek
Érhetően dühösek az emberek
Fotó: AFP

Harminc éve nem volt olyan súlyos árvíz a spanyolországi Valencia régióban, mint október végén. A becsléseket messze meghaladó mennyiségű eső esett, ami villámárvizeket eredményezett, és kaotikus helyzetet hozott az ország délkeleti részén fekvő, több mint ötmillió lakosú tartományban. Köz- és vasutak, hidak rongálódtak meg, mélyebben fekvő területek, alagutak kerültek víz alá. Sár és törmelék borított el utcákat, az erős áradat betört a házakba és autókat sodort el – írta a Telex.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!