A közösségi médiában közzétett üzenetében Abbász Aragcsi hozzátette: Teherán sosem fordított hátat a diplomáciának, azonban nem enged a jogaiból sem. A tárcavezető leszögezte azt is, hogy „a patthelyzetet csak a tárgyalásos úton elért megoldás tudja feloldani”, írta az MTI.
Irán – Katar közvetítésével – a héten nyújtotta be az amerikai félnek a szoros egy héten belüli megnyitására tett javaslatát, amelyet azonban szombaton Donald Trump amerikai elnök elutasított. Trump a Truth Social közösségi oldalon emellett egy olyan térképet tett közzé, amelyen a Hormuzi-szoros „Trump-szoros” néven szerepelt, később pedig újságíróknak azt mondta, Teherán azért akar kétségbeesetten megegyezni, „mert tudja, hogy rosszul áll a szénája”.
Az elutasítással kapcsolatban Aragcsi csupán annyit közölt, „az amerikai elnöktől már több, egymásnak ellentmondó nyilatkozat érkezett”, és Teherán megvárja, amíg maguk a közvetítők értesítik őket Washington válaszáról, majd annak megfelelően fognak döntést hozni.
„Ha az amerikai fél komolyan gondolja a Hormuzi-szoros újranyitását, most minden készen áll rá; ha egyetért, a harcoló felek most szélesebb körű tárgyalásokba kezdhetnek” – tette hozzá újságíróknak New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés idején adott interjúban.
A javaslat értelmében az újranyitásért cserébe Teherán egyebek mellett az iráni kikötők tengeri blokádjának megszüntetését és az iráni olajexport szankciók alóli felmentését kérte.
Mindeközben a Hormuzi-szoroson áthaladó hajók biztonságos áthaladásáért felelős, Teherán által felállított testület figyelmeztette a hajózási társaságokat, súlyos következményei lehetnek, ha útjukat nem egyeztetik le előre a hatóságokkal.
Az iráni válság miatt elszálló energiaárakkal Ez Viszont Privát című műsorunkban is foglalkoztunk.

