2p

Elindult a pekingi Egy övezet, egy út rendezvényére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A találkozón ott lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő is. Vajon a miniszterelnök fog lobbizni a békéért?

Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult.

Szijjártó Péter szerint sajnos, komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni. Ez nekünk nagyon rossz lenne, ebben van történelmi tapasztalatunk – jegyezte meg a külügyminiszter.

Hangsúlyozta, Magyarország abban érdekelt, hogy a következő évek az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a kulturált nemzetközi együttműködésről szóljanak. Kelet és Nyugat együttműködése nélkülözhetetlen a globális biztonsági és gazdasági veszélyek leküzdéséhez – szögezte le Szijjártó Péter.

Hozzátette: a kínai elnök kezdeményezése, az Egy övezet, egy út ezt a célt szolgálja. „Most irány Peking, a kezdeményezés csúcstalálkozója. Repülés egész nap, érkezés ottani késő este” – tudatta a külügyminiszter.

A rendezvényen – ahogy arról az ugyancsak a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, a Privátbankár elsőként számolt be – részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is, akit Havasi Bertalan sajtófőnök tájékoztatása szerint Hszi Csin-ping kínai elnök hívott meg. Ugyancsak jelen lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is, így a magyar kormányfőnek lehetősége nyílik valóban az olyan sokszor hangoztatott tűzszünetért és békéért lobbizni.

(MTI nyomán)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!