3p

Alig egy nap után máris felszállt a füst Rómában, egy amerikai bíboros lett az új katolikus egyházfő. Íme az első reakciók.

Mint arról beszámoltunk, az április 21-én, hétfőn elhunyt Ferenc pápa helyére csütörtökön új egyházfőt választottak. Robert Francis Prevost amerikai bíboros XIV. Leó pápaként lesz ismert. Régóta nem volt ilyen nevű pápa: az előző Leót, XIII. Leót 1878-ban választották meg, és 1903-ban bekövetkezett haláláig szolgált.

Megválasztása utáni első nyilatkozatában XIV. Leó pápa az „egység” és a „továbblépés” üzenetét hirdette. Azt mondta, azt szeretné, ha a béke üzenete „belépne a szívetekbe, elérné a családotokat és minden embert, bárhol is legyenek”.

Sokan voltak izgatottak amiatt, hogy amerikai pápa van, különösen hogy olyan, aki Chicagóban született – írja a The Guardian. Brandon Johnson, a város polgármestere azt tweetelte, hogy „Minden drog, beleértve a pápát is, Chicagóból származik”, Barack Obama , az Egyesült Államok volt elnöke pedig a közösségi médiában gratulált a „chicagói honfitársnak”.

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke azt mondta, „meglepődött” , de „nagy megtiszteltetésnek” tartja, hogy amerikai pápa van. Több ország, köztük Olaszország, Spanyolország, Görögország, Ukrajna , Peru és az Egyesült Királyság vezetői is gratuláltak a pápának.

Arról az X-bejegyzésről lapunk már a választás után közvetlenül beszámolt, hogy az új pápa némileg kritikusan viszonyul a Trump-adminisztrációhoz. Most a The Guardian azt a két cikket emelte ki, amelyek kifogásolták a szintén katolikus JD Vance bevándorlással kapcsolatos álláspontját. Az egyik cikk címe így hangzott: „JD Vance téved: Jézus nem kéri tőlünk, hogy rangsoroljuk a mások iránti szeretetünket.”

Nemcsak amerikai, perui állampolgár is XIV. Leó
Nemcsak amerikai, perui állampolgár is XIV. Leó
Fotó: Facebook

A brit lap ugyanakkor arra is rámutat, hogy egy 2012-es, a püspöki szinódushoz intézett beszédében Robert Francis Prevost atya, a jelenlegi XIV. Leó pápa, úgy tűnt, bírálja a homoszexualitást, mondván: „A nyugati tömegmédia rendkívül hatékonyan képes a lakosság körében hatalmas szimpátiát kelteni az evangéliummal ellentétes hiedelmek és gyakorlatok iránt – például az abortusz, a homoszexuális életmód, az eutanázia”.

A CBS arra mutatott rá, hogy Prevost szolgálati idejének nagy részét Peruban töltötte, rendelkezik amerikai és perui állampolgársággal is. Mark R. Francis atya 1978 és 1982 között a chicagói Katolikus Teológián szemináriumi évfolyamtársa volt a pápává választott Robert Francis Prevostnak, és mindketten Rómában dolgoztak a 2000-es évek elején.

Az amerikai kereskedelmi televízió és rádiótársaság érdeklődésére az egykori évfolyamtárs elmondta, hogy Prevost hosszú éveken át tartó, Latin-Amerikában végzett munkája nagy szerepet játszhatott a pápaválasztó bíborosok döntésében. „Prevost bíborosról azt tapasztaltam, hogy nem egy feltűnő ember. Nagyon nyugodt, rendkívül intelligens és együttérző” – mondta Francis atya, aki egyben hozzáfűzte, hogy XIV. Leó pápasága alapvető célok tekintetében hasonló lehet Ferenc pápáéhoz.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!