6p

Csatlakozzon az év egyik legfontosabb egészségügyi szakmai eseményéhez,
ahol a finanszírozási kihívásoktól kezdve a menedzserbetegségek kezelésén át egészen a legújabb digitális egészségügyi megoldásokig minden fontos témát érintünk!

Egészséggazdaság - Menedzser egészség 2025. március 27-én
Merkely Bélával, Kóka Jánossal, Kulja Andrással, Zacher Gáborral
és más neves szakértőkkel - jelentkezzen március 3-ig kedvezményes áron!

Részletek és jelentkezés itt!

Vélhetően az elmúlt napokban a bosnyk hatóságok megtagadták egy magyar katonai gép leszállását Szarajevóban és Banja Lukában is. Hétfőn a külügyi államtitkár a boszniai Szerb Köztársaság elnökével tárgyalt.

A boszniai védelmi miniszter megtiltotta egy magyar katonai repülőgép leszállását Banja Lukában – írja a Balk. Zukan Helez, Bosznia-Hercegovina védelmi minisztere a Facebookon azt írta, hogy nem adott engedélyt egy magyar katonai repülőgép leszállására az ország területén, miután az először a szarajevói, majd a Banja Luka-i repülőtérre kért engedélyt.

Helez a közösségi médiában azt írta, hogy nem világos, miért kellett volna a repülőgépnek éppen Banja Lukában landolnia, azonban szerinte a magyar speciális terrorellenes egység (TEK) 70 fős kontingensének boszniai jelenléte ebben az időszakban „mindenképpen aggasztó jel”. A miniszter arra emlékeztetett, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök folyamatos támogatást nyújt Milorad Dodiknak, a boszniai Szerb Köztársaság elnökének, aki szerinte „állandó támadást intéz és aláássa Bosznia-Hercegovina alkotmányos rendjét”.

Helez azt is kijelentette, hogy „mélyen meg van győződve arról, hogy a magyar katonai repülőgép érkezésének célja az volt, hogy valamilyen formában támogatást nyújtson Milorad Dodiknak és az őt körülvevő körnek Bosznia-Hercegovina destabilizálásában”.

Hozzátette, hogy az engedély megtagadása miatt az elmúlt három napban „óriási nyomásnak volt kitéve, nemcsak a nemzetközi közösség egy részéről, hanem belföldi szereplők részéről is”. Ebből arra lehet következtetni, hogy az eset nem ma, hanem a napokban történt.

A miniszter hangsúlyozta, hogy sem ő, sem a pozíciója nem fontosabb, mint Bosznia-Hercegovina. Hozzátette, hogy ha Milorad Dodik – aki állandóan azt hangoztatja, hogy „Bosznia-Hercegovina nem állam, míg a boszniai Szerb Köztársaság az” – valóban így gondolja, akkor „felmerül a kérdés, hogy miért nem a Banja Luka-i repülőtéren szállt le a katonai repülőgép”.

Az ügy azért érdekes, mert Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Banja Lukában tárgyalt Milorad Dodikkal a boszniai Szerb köztársaság elnökével. Az MTI tudósítása szerint magyar Levente a Dodikkal közös sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, „külföldről konstruált jogi boszorkányüldözés zajlik Milorad Dodik ellen, Magyarország viszont támogatásáról szeretné biztosítani a boszniai Szerb Köztársaság elnökét”. Sőt, nemcsak az elnököt, hanem a boszniai Szerb Köztársaság minden állampolgárát, valamint Bosznia-Hercegovina teljes lakosságát is támogatásáról biztosította az államtitkár. Hozzátette: az országot a Nyugat a mai napig „gyarmatként kezeli, sőt egyre fokozódó mértékben gyarmatként kezeli, egy olyan idejétmúlt birodalmi gondolkodás jegyében, amely a múltban számos tragédiához vezetett”. Magyar Levente ezért mindenkit felszólított arra, hogy hagyjon fel ezzel a gyakorlattal, „hiszen amellett, hogy a Nyugat jelenleg egy borzalmas háborút tüzel tovább Ukrajnában, nem átall a Balkán szívében is olyan folyamatokat indukálni, olyan folyamatokat támogatni, amelyek szintén tragédiához vezethetnek”.

„A Nyugat jelenleg teljhatalmú kormányzókat küld Bosznia-Hercegovina igazgatására, és olyan mentalitással igazgatja kívülről ezt az országot, mintha valamifajta tartomány, nem pedig egy szuverén ország volna”

– húzta alá. Hozzátette, hogy emlékezni kellene a történelemre, „le kellene porolni bizonyos történelemkönyveket Nyugaton, hiszen mindannyian emlékezhetünk, hogy amikor legutóbb Boszniát birodalmilag igazgatták kívülről, akkor az mihez vezetett”. Emlékeztetett arra, hogy amikor a legutóbb ilyen történt, akkor Gavrilo Princip tiltakozásul a gyarmatosító politika ellen, lelőtte az osztrák–magyar trónörököst, kitört az I. világháború, amely felemésztett több tízmillió embert.

A jelenlegi helyzet Magyar Levente külügyi  államtitkárt arra emlékezteti, mielőtt Gavrilo Princip meggyilkolta Ferenc Ferdinánd trónörököst
A jelenlegi helyzet Magyar Levente külügyi államtitkárt arra emlékezteti, mielőtt Gavrilo Princip meggyilkolta Ferenc Ferdinánd trónörököst
Fotó: MTI / KKM

„Egy büszke néppel nem lehet megcsinálni azt, amit ma a boszniai szerbekkel csinál a Nyugat, hiszen amellett, hogy egész Bosznia-Hercegovinát gyarmatként kezeli, ezen belül a szerbiai közösségét ennek az országnak kifejezetten ellenségként kezeli, és olyan lépéseket tesz vezetőik lejáratására, ellehetetlenítésére, nevezetesen Dodik elnök úrral szemben, amelyet egy büszke nép nem tud, és nem is kell, hogy elviseljen” – részletezte. Hozzátette ugyanakkor, hogy a boszniai szerbek nincsenek egyedül ebben a helyzetben, Magyarország és Szerbia is teljes mellszélességgel kiáll mellettük.

„Nem illetéktelen külső beavatkozóként mondunk véleményt ezekről a kérdésekről, mert a legutóbbi balkáni háborúban Magyarország vastagon érintett volt, magyarok harcoltak és haltak meg abban a háborúban. És míg azok az emberek, akik Nyugaton, ide 1000-2000, meg 10 000 kilométerre hoznak döntéseket a Balkán sorsáról, Bosznia-Hercegovina sorsáról döntenek kívülről, és avatkoznak be durván a belügyeibe, addig Magyarország néhány tíz kilométerre található ettől a csarnoktól, ahol most állunk. Bosznia-Hercegovina és Magyarország között 70 kilométer távolság van, tehát hogyha itt bármi baj van, az közvetlenül Magyarországot is érinteni fogja, vagy érintené, ahogyan a múltban is vastagon érintette” – magyarázta Magyar Levente. Rámutatott ugyanakkor, hogy elmúlt az az idő, „amikor Magyarország tétlenül szemléli a balkáni eseményeket, amikor elszenvedői vagyunk ezeknek az eseményeknek”.

„Ezért az utóbbi években, hónapokban egy olyan Balkán-politikát fogalmaztunk meg, és hajtunk végre, amelynek keretében cselekvő szereplői lettünk a térségbeli folyamatoknak, ellentartunk azoknak a nyugati törekvéseknek, amelyek destabilizációt idéznek elő”

– közölte. Mint mondta, nem a boszniai szerbek a destabilizáció tényezői, hanem „az a nyugati, érzéketlen gyarmati vircsaft, amelyik ennek az országnak a szétfeszítésén dolgozik”.

Frissítés:

A 444-nek a Külgazdasági és Külügyminisztérium elismerte, olyannyira van összefüggés a két eset között, hogy konkrétan a Magyar Leventét szállító repülőgép volt az, melyet a bosnyák hatóságok nem engedtek leszállni. „Március 3-án Magyar Levente külügyi államtitkár hivatalos találkozóra utazott volna Szarajevóba és Banja Lukába. Miután a bosnyák kormány nem adott engedélyt a berepülésre, a rendelkezésre álló időkeretbe csak a Banja Luka-i látogatás fért bele. Keressük az alkalmat a szarajevói konzultációk lefolytatására”  – írta a lapnak a külügyi tárca.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!