3p

Minden eszközt odaadtak az amerikai választók Donald Trumpnak, hogy teljesítse ígéreteit. Yaro Patrice külpolitikai szakértő szerint nagyon nehéz dolga lesz, négy év múlva pedig a republikánus párton csattanhat az ostor – és a demokraták sem fogják elfelejteni, amit az Orbán-kormány most tett. Lesz-e fék a Trump-vonaton és mikor jelennek meg az első nézetkülönbségek Trump és Orbán között Kína vagy akár Ukrajna kapcsán? A Klasszis Podcastban ezekről a témákról is szó esett.

Politikailag szinte példátlan győzelmet aratott Donald Trump azzal, hogy visszatérhet a Fehér Házba, de összességében nem szabad azért túlértékelni ezt a győzelmet Yaro Patrice külpolitikai szakértő szerint. Amerika továbbra is kettéosztott, egy következő választáson pedig a másik irányba lenghet ki az inga.

A szakértő arról is beszélt, hogy az elmúlt évtizedek legerősebb elnöke lehet Trump, aki a törvényhozás mindkét házát és a Legfelsőbb Bíróságot is a háta mögött tudhatja. Végrehajthat egy autokratikus fordulatot, vagy van még bárki, aki útjába tud vagy mer állni? És mi lesz a demokratákkal? Mit rontottak el és milyen jelölttel lehet esélyük 2028-ban?

Yaro Patrice nem látja valószínűnek, hogy Trump teljesíteni tudja ígéreteit, így négy év múlva megint teljesen nyílt lehet a verseny. Mi lesz a magyar-amerikai viszonnyal? Bejött Orbán Viktor hazárdjátéka, de hosszabb távon azért még meglehet ennek a böjtje? Sok más mellett ezekről beszélgettünk a Klasszis Média elemző műsorában.

Ha csak egy téma érdekli, tekerjen:

00:00 Intró

00:53 Beköszönés

01:10 Sima győzelmet aratott Trump, de nem kell azért elájulni?

08:00 Mi lesz a demokratákkal?

16:51 Trump, az országegyesítő? Egy átrendeződés végét látjuk

23:43 Jön Trump bosszúja? Óriási hatalma lesz

31:37 Ki fékezheti még meg Trumpot?

41:47 Most villantani kell – visszaüthet ez a győzelem

47:48 Hamarosan jön Donald Trump Magyarországra?

Ha Káncz Csaba véleménye is érdekli, vele is beszélgettünk:

Munkatársaink pedig az Ez Viszont Privát adásában vitatták meg a témát:

A Klasszis Podcast további adásait pedig itt találja>>>

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!