2p

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Azt írta, hogy „orosz rakétatámadás” történt.  

“A mai kormányülésen áttekintettük a Munkácsot ért orosz rakétatámadás következményeit. Utasítottam a belügyminisztert, hogy készítse fel a debreceni és nyíregyházi kórházat a sebesültek fogadására. Hála Istennek nem volt rá szükség”, írta Facebook oldalán csütörtök késő délután.

Tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyeztetett a kárpátaljai magyarok képviselőivel, akiknek szintén felajánlották a kormány segítségét.

“A béke irányába tett erőfeszítéseket, és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell. Csak a béke!”, fogalmazott a kormányfő végezetül.

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtök reggel előbb orosz támadásról, majd csak támadásról írt közösségi oldalán, amikor mielőbbi gyógyulást kívánt a sérülteknek.

Az Index értesülései szerint azért vette ki bejegyzéséből az orosz szót, mert “az államfő hivatala részletes megerősítést a támadás körülményeiről még nem kapott, de Sulyok Tamás fontosnak tartotta, hogy az elsők között fejezze ki mély együttérzését.”

Sulyok Tamás törlését számos ellenzéki párt élesen kritizálta. 

A szerda éjjeli orosz rakétatámadásban 15-en sebesültek meg, közülük ketten súlyosan. A támadás egy elektronikai termékeket gyártó munkácsi üzemet ért, amely amerikai tulajdonban van. Kijev szerint polgári objektumról van szó, aminek semmi köze a védelmi iparhoz vagy a hadsereghez.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!