3p

Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú kapcsolatokról kezdett eszmecserét a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

A magyar miniszterelnök a tárgyalás előtt, a sajtó jelenlétében mondott köszöntőjében emlékeztetett, hogy 2009 óta ez a tizennegyedik kétoldalú találkozójuk az orosz elnökkel. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez most különlegesebb, mint a korábbiak. Azt is felidézte, hogy legutóbb 2022 februárjában járt Moszkvában, még a háború előtt. Orbán Viktor elmondta, hogy július elsejével Magyarország adja az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. (De nem ebben a minőségében tárgyalt, mert nem kapott felhatalmazást erre - a szerk.) A találkozón jelen volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője is.

Most nem a gigantikus fehér asztal mellett tárgyaltak, mint korábban
Most nem a gigantikus fehér asztal mellett tárgyaltak, mint korábban
Fotó: MTI

Az  MTI tudósítása szerint a kormányfő megköszönte az orosz elnöknek, hogy "ilyen nehéz körülmények között" is fogadja. Hangsúlyozta: "lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni". A magyar kormányfő jelezte: ezt a helyzetet szerette volna fölhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjon szót váltani az orosz elnökkel és néhány olyan kérdésben, ami fontos Európának, szeretné megismerni az állápontját.

"Remélem, hogy lehetőségünk lesz eszmecserét folytatni a kétoldalú kapcsolatokról ebben a nehéz helyzetben. És persze beszélni a legnagyobb európai válság, vagyis az ukrajnai alakulásának kilátásairól" - mondta az orosz államfő a találkozóról az orosz Rosszija 1 televízió élő közvetítésében.

"Természetesen kész vagyok megvitatni a részleteket önnel ezzel a kérdéssel kapcsolatban és arra számítok, hogy ön is ismerteti velem az ön, az európai partnerek álláspontját" - tette hozzá.

Arra is kitért: ami az orosz-magyar kétoldalú kapcsolatokat érinti, sajnos nagy, 35 százalékos csökkenés tapasztalható az áruforgalom terén. Összességében van min dolgoznunk és megvalósítjuk a projekteket - tette hozzá Vlagyimir Putyin az MTI szerint. 

Oroszország nagyra értékeli Orbán Viktor irányvonalát, amelynek célja Oroszország és Ukrajna álláspontjának összevetése - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 tévécsatornának a magyar miniszterelnöknek a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin elnökkel tartott találkozójáról.  Elmondta, hogy a pénteki moszkvai találkozót a magyar miniszterelnök kezdeményezte szerdán.

NATO-álláspont

Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökeként utazott Moszkvába és nem a NATO-t képviseli - közölte a NATO főtitkára Brüsszelben pénteken. Jens Stoltenberg a NATO-tagországok vezetőinek a július 9. és 11. között Washingtonban tervezett találkozóját megelőzően tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: Orbán Viktor tájékoztatta a szövetséget pénteki moszkvai látogatásáról. Emlékeztetett: Magyarország számos olyan nyilatkozat elfogadását támogatta, amelyek elítélik Oroszország ukrajnai invázióját. Magyarország emellett minden NATO-kötelezettségének eleget tesz - húzta alá a NATO-főtitkár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!