„A kijevi rezsim kötelezettségvállalásait jogilag nem rögzítették. Csak ígéretek maradnak, amelyek árát jól ismerjük” – hangsúlyozta a szóvivő a TASZSZ orosz állami hírügynökség beszámolója szerint.
„Összességében örülhetnénk a kárpátaljai magyarokért, örülhetnénk annak, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak szisztematikus megsértése, sőt, mondhatnám, jogainak megsemmisítése közepette Ukrajnában legalább egy irányban mintha valamilyen előrelépés látszana kialakulni. De van itt, ahogy mondani szokták, egy kis részlet. Egyelőre csak arról van szó, hogy a megkötött megállapodásokat az Ukrajna számára szükséges cselekvési tervben tükrözik, amelynek végrehajtása elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország előrehaladjon az úgynevezett európai úton” – tette hozzá. Zaharova a magyar félre hivatkozva részletesen ismertette a megállapodás részleteit.
A TASZSZ beszámolója szerint „a kijevi rezsim hazudott Budapestnek az Ukrajna területén élő magyarok jogainak garantálásával kapcsolatban”.
(MTI)


