A csapattelepítések további lehetőségeket adhatnak Trumpnak, aki eközben mérlegeli az amerikai műveletek kiterjesztését is – írja a Reuters.
Ezek közé tartozik az olajszállító tankerek biztonságos áthaladásának biztosítása a Hormuzi-szoroson, amit elsősorban légi és haditengerészeti erőkkel valósítanának meg – mondták a források. Ugyanakkor a szoros biztosítása azt is jelentheti, hogy amerikai csapatokat telepítenének Irán partvidékére – állította négy, névtelenséget kérő forrás, köztük két amerikai tisztviselő.
A Trump-kormányzat azt a lehetőséget is megvitatta, hogy szárazföldi erőket küldjenek Irán Kharg-szigetére, amely az iráni olajexport 90 százalékának központja – közölte három, az ügyet ismerő személy és három amerikai tisztviselő.
Az egyik tisztviselő szerint egy ilyen művelet rendkívül kockázatos lenne, mivel Irán rakétákkal és drónokkal is képes elérni a szigetet.
Az Egyesült Államok március 13-án csapásokat hajtott végre a Kharg-szigeten található katonai célpontok ellen, és Trump azzal is fenyegetőzött, hogy az ország kulcsfontosságú olajinfrastruktúráját is támadni fogja. Ugyanakkor a sziget gazdasági jelentősége miatt katonai szakértők szerint valószínűbb, hogy annak ellenőrzése kedvezőbb opció lenne, mint a megsemmisítése.
Az amerikai szárazföldi csapatok bármilyen bevetése – még korlátozott küldetés esetén is – jelentős politikai kockázatot jelenthet Trump számára, tekintettel az amerikai közvélemény alacsony támogatottságára az iráni hadjárattal kapcsolatban. Azt sem felejthetjük el, hogy Trump korábban azt ígérte: elkerüli az Egyesült Államok új közel-keleti konfliktusokba való belesodródását. Miközben azért közeleg az idén novemberi félidős választás is.
A Trump-kormányzat tisztviselői azt a lehetőséget is megvitatták, hogy amerikai erőket telepítsenek Irán nagy dúsítású uránkészleteinek biztosítására – mondta az egyik forrás.
A források szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy a közeljövőben szárazföldi csapatokat vetnének be Irán területén, de a konkrét hadműveleti tervekről nem kívántak részleteket elárulni. Szakértők szerint Irán uránkészleteinek biztosítása rendkívül összetett és kockázatos feladat lenne még az amerikai különleges erők számára is.
Egy, névtelenséget kérő fehér házi tisztviselő így nyilatkozott:
„Jelenleg nem született döntés szárazföldi csapatok küldéséről, de Trump elnök bölcsen minden lehetőséget nyitva tart.”
„Az elnök az Operation Epic Fury valamennyi meghatározott céljának elérésére összpontosít: Irán ballisztikus rakétaképességének megsemmisítésére és haditengerészetének felszámolására. Emellett annak biztosítására, hogy Irán terrorista proxy erői ne tudják destabilizálni a térséget, valamint annak garantálására, hogy a perzsa ország soha ne rendelkezhessen nukleáris fegyverrel.”
A Pentagon nem kívánt nyilatkozni a Reuters értesülései kapcsán.
Eközben iráni támadás érte a világ egyik legfontosabb energetikai létesítményét, amire az amerikai elnök is hevesen reagált. Erről itt olvashatnak:
