4p

Kedd délutáni bombahír, hogy az Egyesült Államok szankcionálta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert.

A kezdeti bejelentésből még nem volt egyértelmű, azonban a szankciós honlapon már ott szerepel Rogán neve mellett a GLOMAG-rövidítés, ez pedig egészen komoly büntetőintézkedésekre utal, ugyanis a magyar tárcavezető ezzel a Magnickij-szankciók alá került.

Ahogy arra Káncz Csaba, a Klasszis Média állandó geopolitikai szakértője is rávilágított legújabb Facebook-posztjában, a 2016 decemberében elfogadott törvény lehetőséget ad az elnöknek és a törvényhozásnak arra, hogy szankciókat szabjanak ki az emberi jogok megsértőivel szemben; köztük lehetővé téve kitiltásukat az Egyesült Államokból, és ottani vagyonuk befagyasztását is. Szakírónk emlékeztetett, Rogán portfóliójába tartozik Magyarország propaganda-apparátusának és a polgári hírszerző szolgálatoknak a felügyelete is – így elképzelhető, hogy az amerikai döntésnek ehhez lehet köze. Káncz Csaba teljes posztját itt olvashatja el:

Az amerikai pénzügyminisztérium időközben hivatalosan is megerősítette, hogy szankciókat léptetett életbe Rogán Antal ellen „a magyarországi korrupcióban való részvétele miatt”. Bradley T. Smith, a tárca területért felelős helyettes államtitkára Rogán Antalt olyan személynek nevezte, aki „hatalmát saját maga és barátai törvénytelen gazdagodására használja, mindezt a polgártársaik kárára” – vette észre a 444.

Mi ez az intézkedés?

A Magnyickij-törvény eredetéig egészen 2012-ig kell visszamenni, Barack Obama akkori elnök ekkor szignózta azt, az intézkedés célja pedig az volt, hogy megbüntesse a Szergej Magnickij orosz adójogász 2009-ben egy moszkvai börtönben bekövetkezett haláláért felelős orosz tisztviselőket. A jogász az orosz adóhivatal háza táján vizsgálódott egy 230 millió dolláros összértékű csalási ügyben, tisztviselők azonban azzal vádolták meg, hogy ő maga követte el a csalást, és őrizetbe vették. A börtönben Magnickijnak epeköve, hasnyálmirigy-gyulladása és hólyaghurutja lett, és hónapokig nem kapott orvosi kezelést, majdnem egy év börtönbüntetés után a fogva tartás alatt agyonverték.

Az eredetileg csak kifejezetten ezen ügyre vonatkozó intézkedés hatáskörét 2016-ban szélesítették ki globális szintűre, azóta az Egyesült Államok mindenkori vezetése arra használja, hogy megbüntesse a súlyos emberi jogsértések felelőseit. Cikkünk írásakor az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) honlapján elérhető lista szerint 749 szervezet, jogi személy vagy illető ellen van érvényben ilyen típusú szankció, köztük most már Rogán Antal ellen is.

A magyar miniszter igen meredek társaságba került, a listán megtaláltuk többek közt Ramzan Kadirov csecsenföldi vezért, több polgárháború kirobbantásért felelős lázadóvezért és katonai vezetőket, valamint Dzsamál Hasogdzsi feltételezhetően meggyilkolt szaúd-arábiai újságíró kivégzéséért felelősnek ítélt személyeket is.

Vannak más magyar szankcionáltak

A Magnickij-szankciók alá egyedüliként sikerült magyarként bekerülnie Rogán Antalnak, a szankciókeresőből ugyanakkor kiderül, hogy más törvények alapján a miniszterrel együtt összesen 12 magyar kötödésű szankciót tart érvényben az Egyesült Államok, köztük több cég ellen is.

Büntetőintézkedés alatt áll a Nemzetközi Beruházási Bank egykori magyar alelnöki Laszlóczki Imre is, valamint Nikola Gruevszki Magyarországra menekült volt macedón miniszterelnök is, akit hazájában börtönre ítéltek. 

A kormány nincs lenyűgözve

Lapcsaládunk, a Klasszis Média megkereste a Miniszterelnöki Kabinetirodát is a bevezetett szankció kapcsán, a tárca többek közt „pitiáner bosszúnak” nevezte a Rogán Antal elleni intézkedést. Itt olvashatja el a választ egészében: 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!