2p

Váratlan fordulat: a török parlament akár két héten belül megszavazhatja a svéd csatlakozást, mi lesz Magyarországon?

Miután szombaton telefonon beszélt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn benyújtotta a parlament elé a Svédország NATO-tagságának ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.

A folyamat innentől akár 15 nap alatt végigmehet - ez történt Finnország esetében is - de akár jóval tovább el is húzódhat.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök üdvözölte Recep Tayyip Erdogan lépését. „Most a parlamentre vár, hogy döntsön a kérdésben” – írta az X-en.

„Várjuk, hogy NATO-tagok legyünk”.

Mint ismeretes, ez a török parlament döntése mellett a magyar kormányon múlik, hazánkban egyelőre nem tudni, mikor szavazhat a parlament a svéd csatlakozásról. A magyar vezetés többször arról beszélt, hogy nem utolsóként fogjuk megszavazni Svédország felvételét.

"Erdogan a jelek szerint nem adta meg a maximális pontszámot Orbánnak, amiért az kiállt Netanjahu mellett a mostani konfliktusban. A török elnök Budapestet nem is értesítette előzetesen, így a hazai rezsim szégyenszemre most egyedül maradt Svédország NATO-csatlakozásának blokádjával"

- fogalmazott laptársunk, a Privátbankár külpolitikai szakértője, Káncz Csaba Facebook-bejegyzésében a fordulatot értékelve.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!