4p

Magyarország gazdasági, felsőoktatási és sportügyi együttműködési megállapodást írt alá a Maldív-szigetekkel, emellett a két ország hasonló állásponton van az ukrajnai háború rendezését illetően is - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Maléban.

A tárcavezető kiemelte, hogy amikor Maldív-szigeteki kollégája, Abdulla Shahid az ENSZ közgyűlésének elnöke volt, akkor együtt dolgoztak az ukrajnai diplomáciai rendezés ügyének előmozdításán, s azon, hogy a "béke retorikája" átvegye a nemzetközi porondon rendkívül erős "eszkalációs retorika" helyét. Hangsúlyozta: tengerparttal nem rendelkező, Ukrajnával szomszédos, nettó energiaimportőr államként Magyarország rendkívüli módon érdekelt a békében, és a hatalmas távolság ellenére a Maldív-szigetek is ezen az állásponton van. "A nemzetközi arénában sajnos még mindig sokkal több vezető és politikai szereplő beszél a háborúról, mint a békéről" - fogalmazott.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy több, a fegyveres konfliktustól messze lévő ország folyamatosan szítja a feszültséget, olyan döntéseket hozva, amelyek az eszkaláció kockázatával járnak. "Vannak országok, amelyek az ENSZ-t, amelynek a párbeszéd platformjának kellene lennie, a politikai ellenségeskedés platformjává teszik" - közölte.

"Magyarország és a Maldív-szigetek a béke pártján van. Reméljük, hogy a békét akaró országok hangja hamarosan olyan hangos lesz, mint azoké, amelyek a háborúról és az eszkalációról beszélnek" - tette hozzá. Továbbá abbéli reményét is kifejezte, hogy az amerikai félidős választás eredménye is elő fogja segíteni a békés rendezést.

Együttműködési megállapodásokat írt alá. Fotó: Facebook
Együttműködési megállapodásokat írt alá. Fotó: Facebook

A miniszter kitért arra is, hogy napjainkban a geopolitikai rivalizálásnak egyre inkább a csendes-óceáni térség is a fókuszpontja, ezért nő a jelentősége a Maldív-szigetekhez hasonlóországoknak, amelyek a józan észre tudják alapozni a politikájukat.

A dél-ázsiai szigetországot stratégiai földrajzi elhelyezkedése és regionális stabilizáló szerepe miatt fontos partnernek nevezte Magyarország és az Európai Unió számára egyaránt. Ezzel kapcsolatban pedig támogatásáról biztosította a vízummentes utazás és a halászati termékekre vonatkozó vámmentesség bevezetését.

Majd leszögezte, hogy hazánk komolyan veszi a klímaváltozás elleni küzdelmet, arra nem ideológiai kérdésként tekint, hanem valóban jelentős lépéseket tesz a környezetvédelem terén, így egyike volt az utóbbi években annak a húsz országnak, amely úgy tudta növelni a gazdasági teljesítményét, hogy azzal párhuzamosan csökkentette a károsanyag-kibocsátását.

Szijjártó Péter a látogatás során aláírt megállapodásokat ismertetve elmondta, hogy az eddigi tizenöt helyett évente huszonöt Maldív-szigeteki hallgató érkezhet jövő évtől a magyar egyetemekre, illetve edzőket és sportolókat is fogadni fognak. Mint tudatta, támogatják a magyar vállalatok itteni beruházásait, különösképpen a vízgazdálkodás, a hulladékkezelés és a turizmus területén, valamint hazai gyártású röntgengépekkel javítják a Maldív-szigeteki egészségügyi rendszer fejlesztését. A tárcavezető többek között a szigetország elnökével, illetve a felsőoktatási, a gazdaságfejlesztési és a sportminiszterrel is találkozik.

Abdulla Shahid maldív külügyminiszter köszönetet mondott egyebek mellett az Ukrajnában rekedt Maldív-szigeteki diákok kimenekítése érdekében nyújtott segítségért, illetve hangsúlyozta, hogy Szijjártó Péter az első magyar külügyminiszter, aki hivatalos látogatást tett hazájában. Kiemelte, hogy rendkívül termékeny megbeszélést folytattak a délelőtt folyamán, amely lendületet ad a további kétoldalú együttműködésnek, s üdvözölte Magyarország elkötelezettségét a Maldív-szigetek támogatása mellett, különösen az egészségügy terén. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!