2p

Gratulált Peter Pellegrininek a szlovák államfőválasztás második fordulójában elért győzelméhez Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 54,32 százalékával vezet a 45,67 százalékon álló Ivan Korcok korábbi külügyminiszter előtt a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában a leadott szavazatok 96 százalékának feldolgozottsága mellett - jelentette az MTI.

Az arányokat és Pellegrini előnyét tekintve a mostani adat gyakorlatilag nem hivatalos végeredménynek tekinthető. A részvételi arány eddig 60 százalékosnak mutatkozik, ami a második legmagasabbnak számít a szlovákiai államfőválasztások történetében.

Az államfőválasztás két héttel korábban tartott első köréből a mostani második fordulóba Ivan Korcok a szavazatok 42,5 százalékát megszerezve jutott tovább, Peter Pellegrini, akkor a voksok 37 százalékát kapta. A választás hivatalos végeredményének nyilvánosságra hozatala vasárnap várható. A vonatkozó szlovák szabályozás szerint az államfőválasztás második fordulójában a győzelemhez már nem kell megszerezni az összes szavazásra jogosult választópolgár szavazatának legalább felét, hanem elégséges a szavazáson résztvevők többségének voksa.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!