A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást. A keddi londoni tájékoztatás szerint a bejelentés a Scotland Yard terrorellenes parancsnokságához érkezett egy brit internethasználótól még a múlt héten, és arról szólt, hogy egy online felületen megjelent poszt alapján valaki rövid időn belül támadást tervez a kárpátaljai területen lévő iskola ellen.
A londoni rendőrség sürgős vizsgálatot indított, és terrorizmusellenes parancsokságának nemzetközi összekötő tisztjéhez továbbította az értesülést. Innen az ügy az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezetéhez (Europol) került, amely riasztotta az ukrán hatóságokat – áll a Scotland Yard kedd esti beszámolójában.
Az ukrajnai rendőrség további gyors vizsgálat után múlt pénteken őrizetbe vett egy 15 éves fiút, akinél különböző fegyvereket, köztük késeket talált.
Fotó: Depositphotos
Dominic Murphy, a Scotland Yard terrorellenes parancsnokságának vezetője a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az ügy felderítésének és a támadás megakadályozásának mindegyik résztvevője Nagy-Britanniában és Ukrajnában egyaránt „igazán figyelemre méltó munkát végzett”, és ennek révén sikerült elejét venni egy potenciálisan pusztító támadásnak a kárpátaljai iskola ellen. Murphy hozzátette: az ügy jelentőségét még inkább kiemeli, hogy a háborúban álló Ukrajna hatóságainak rendkívül nehéz körülmények között kell dolgozniuk, de a közös erőfeszítésnek köszönhetően szinte bizonyosan életeket sikerült megmenteni.
A Scotland Yard tájékoztatása után az ukrán belügyminisztérium az X portálon közzétett beszámolójában közölte, hogy a fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg. A tárca szerint a fiú ekkor már élőben közvetítette cselekedetét egy streamingfelületen.
(MTI)