3p


Lázár János szerint a V-Híd zsarol. Emlékeztet arra, hogy az állam tavaly komoly beruházásokat adott a cégnek. Az ezáltal rekord profitra tett szert, amelyet osztalékként „az utolsó forintig” ki is vettek a cégből.

"Ezt is megéltük! A Déli körvasút kivitelezője, a V-Híd Zrt. megzsarolta a projekt megrendelőjét, a magyar államot!” – írta az  építési és közlekedési miniszter mai Facebook posztjában. A V-Híd Mészáros Lőrinc kormányközeli vállalkozó, Magyarország egyik leggazdagabb emberének a tulajdonában áll.

Lázár János szerint a Déli körvasút, 337 milliárd forintból megvalósuló fejlesztése egyszerre európai, országos, fővárosi és nemzetgazdasági érdek. Ferencváros és Kelenföld állomások között megújul és bővül a vasúti pálya, új Duna-híd létesül – ez Magyarország keleti és nyugati fele közötti legfontosabb vasúti kapcsolat.

“Azonban ez a stratégiai beruházás sem épülhet úgy, hogy közben ellehetetleníti a környéken élők életét. Az ott élők nyugalma ugyanis emberi jog, amit azonban semmibe akar venni a kivitelező”, véli a miniszter.

Nekiment a Mészáros-cégnek Lázár János
Nekiment a Mészáros-cégnek Lázár János
Fotó: Facebook/Lázár János

Mint írta, a helyiek korábban azt kérték tőle és arra tett ígéretet, hogy az éjszaka és hétvégén nem zúgnak majd a gépek, tilos lesz a munka. Nem a magam nevében: a kormány, a magyar állam nevében adtam a szavamat.

“Nincs az a vállalkozó, se kicsi, se nagy, se jó vagy még jobb kapcsolatokkal rendelkező, aki ennek az ígéretnek a megszegésére bírhatja a kormányt", hívta fel a figyelmet.

"Márpedig a V-Híd most azzal fenyegetőzik, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a megállapodást, önkényesen visszatér a hétvégi és éjszakai munkavégzéshez, szembe megy a kormánnyal, mint megrendelővel. Szerinte a szerződés alapján ehhez joga van, különben nem tud határidőre teljesíteni”,

Lázár János szerint a kivitelező valójában nem az ott élők nyugalma érdekében hozott korlátozások miatt van csúszásban, hanem a saját hibájából.

“A Déli körvasút megépül! A hétvégi és éjszakai munkavégzés tilalma megmarad! A kivitelező V-Hídnak pedig azt ajánlom, hogy a jövőbeli sikeres együttműködés reményében, jól gondolja meg, hogy valóban perrel fenyegetni és zsarolni kívánja-e a megrendelőt. Azt a magyar államot, amely csak a tavalyi évben annyi vasútépítési munkával bízta meg, amelyből 59 milliárd forintos rekord profitra tehetett szert, amelyet osztalékként az utolsó forintig, ki is vettek a cégből. A zsarolásnak nem engedünk!”, zárta keményhangú posztját a miniszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!