Hiába tette közzé a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány néhány napja, kik kapnak az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének 173 millió forint összegű médiatámogatási pénzéből, a pénzhez ugyanis egyelőre nem juthatnak hozzá a győztes médiumok, az USA ugyanis az új elnök, Donald Trump hivatalba lépését követően felfüggesztette a kifizetéseket.
A Media1 úgy tudja, több más, amerikai forrásból megvalósuló pályázaton elnyert pénzhez sem jutnak hozzá a győztesek.
A lapnak a Szabad Média Pályázat egyik győztese juttatta el azt a levelet, amelyet hétfőn reggel kapott a pályázatot lebonyolító Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs alapítvány vezetőitől.
Fotó: MTI/AP/Chris Seward
„Kedves támogatottunk! Pénteken (január 24-én) délután a támogató amerikai követség képviselője arról értesített minket, hogy a nemzetközi segélyprogramok és a támogatások leállításáról szóló elnöki rendelet a Szabad Média pályázati programra is érvényes. A kapott hivatalos értesítésben felszólítottak minket arra, hogy a felfüggesztés ideje alatt ne vállaljunk pénzügyi kötelezettségeket és ne eszközöljünk kifizetéseket. Ezért sajnos a támogatási szerződések megkötését fel kell függesztenünk, egyelőre nem írhatjuk alá ezeket. Tudomásunk szerint a következő 3 hónapban az amerikai kormány minden felfüggesztett programot felülvizsgál, és bármilyen további lépés csak e folyamat lezárása után történhet. Kérjük addig szíves türelmeteket – természetesen bármilyen fejleményről, változásról azonnal értesíteni fogunk mindenkit, de jelen pillanatban nekünk sincsen több információnk.Tudjuk, hogy mindenkit kellemetlenül érint ez a helyzet, de sajnos most nem tehetünk mást, minthogy várunk. Megértéseteket kérve, üdvözlettel: Ökotárs Alapítvány és Médiaelemző Műhely”
Ugyanezen győztes médium vezetője – aki óvatosságból azt kérte, ne a lap ne írja le a nevét – azért is aggódik, mivel több más pályázaton is amerikai pénzt nyertek el, és ezek szervezeitől is levelet kapott, amelyből kiderül, hogy azokhoz a pénzekhez sem jutnak hozzá egyelőre. Az érintett azt mondta, megpróbálnak most az olvasókhoz és cégekhez fordulni, hogy pénzt szerezzenek a további működésre.