Az elnök pénteken Truth Social internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzésében kifejtette, hogy a NATO „papírtigris” az Egyesült Államok nélkül.
Bírálta a NATO szövetségesek hozzáállását és vonakodását, hogy csatlakozzanak a Hormuzi-szoros újranyitása érdekében szükséges lépésekhez.
„Panaszkodnak a magas olajárak miatt, amit kénytelenek megfizetni, de nem akarnak segíteni a Hormuzi-szoros megnyitásában” – fogalmazott Donald Trump, aki szerint egyszerű katonai műveletről lenne szó a magas olajárak egyetlen okának megszüntetése érdekében.
„Olyan könnyű lenne nekik, nagyon kicsi kockázattal” – írta az elnök az MTI szerint. Valamint hozzáfűzte: „gyávák, és erre emlékezni fogunk”.
Donald Trump március 11-én már szintén azt mondta, hogy „megnyertük az iraki háborút”, de az Egyesült Államok marad harcolni, hogy „befejezze a munkát”.

