Trump elmondása szerint a több mint egyórás beszélgetés fő témája az ukrajnai háború volt, de érintették az iráni helyzetet is. Az amerikai elnök a megbeszélést „jónak” értékelte, és hozzátette: arra kérte Putyint, hogy egyezzen bele egy rövid tűzszünetbe Ukrajnában.
„Azt gondolom, hogy elő fogunk állni egy megoldással elég hamar, ezt remélem” – fogalmazott Trump, hangsúlyozva, hogy szerinte az orosz fél is nyitott lehet a rendezésre.
Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy az iráni konfliktus kapcsán az orosz vezető felajánlotta Oroszország közvetítői szerepét az iráni dúsított urán kérdésében. Trump ugyanakkor jelezte: Washington célja továbbra is az, hogy Irán ne jusson el az atomfegyver kifejlesztéséig, és szerinte ebben az Egyesült Államok el fogja érni a célját.
Trump közben hergeli az irániakat
Az iráni helyzettel kapcsolatban közben Teheránból élesen reagáltak Trump megszólalásaira. Mohammed Bákir Kalibaf, az iráni parlament elnöke és egyben a nemzetközi tárgyalások egyik kulcsfigurája, hangüzenetben nemzeti egységre szólította fel az iráni társadalmat, és azt állította: Donald Trump „belülről akarja meggyengíteni” Iránt, hogy ezzel kényszerítse ki a rendszer összeomlását.
A feszültséget tovább növelte, hogy Trump a Truth Social platformon egy mesterséges intelligenciával generált képet is megosztott magáról, amelyen fegyverrel a kezében, robbanásokkal teli háttér előtt látható, „nem finomkodunk többet” üzenettel Irán felé.
A térségben eközben továbbra is fennállnak a geopolitikai feszültségek: Irán akadályozza a forgalmat a stratégiai jelentőségű Hormuzi-szorosban, míg az Egyesült Államok tengeri blokádot tart fenn a teheráni vezetés gazdasági nyomás alá helyezésére. Bár a felek között jelenleg tűzszünet van érvényben, a tartós rendezésről szóló tárgyalások egyelőre elakadtak.

