2p

Veszélyes irányba tart a háború.

Keith Kellogg, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja arra figyelmeztetett, hogy az ukrán miniszteri kabinet épületét ért orosz rakétatámadás a háború veszélyes eszkalációját jelenti – írja a Kyiv Post. Közleményében hangsúlyozta: „a háborúkban mindig az eszkaláció a legnagyobb veszély.” Szerinte Oroszország most éppen felerősíti a harcokat eddigi legnagyobb támadásával, amely Kijevben a kormányzati hivatalokat érte.

Hozzátette, hogy alig két hete még ugyanebben az épületben találkozott Julija Szviridenko miniszterelnökkel, Kellogg szerint a támadás emellett egyértelmű jele annak, hogy Moszkva nem akarja diplomáciai úton lezárni a háborút.

Az épületet ért rakétacsapás része volt annak az orosz légitámadás-sorozatnak, amely a teljes invázió kezdete óta a legnagyobbnak számít: vasárnap éjjel több ukrán várost ért találat, az ukrán hatóságok közlése szerint legalább négy ember meghalt.

Trump újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy „egyáltalán nem elégedett a helyzettel”, és kész újabb szankciókat bevezetni Moszkvával szemben, míg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök határozott amerikai választ sürgetett, figyelmeztetve: Vlagyimir Putyin „próbára teszi a világot”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!