1p

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.

Az elnök azután fordult levélben a törvényhozáshoz, hogy 60 map eltelt a katonai művelet megindítása óta, ami a törvényben foglalt időtartam, és azt követően minden további katonai akcióhoz kongresszusi jóváhagyásra lenne szükség. Donald Trump ugyanakkor a katonai erők kivonásának és az Iránra való nyomásgyakorlás megszüntetésének szándékát nem jelezte. 

„Az Egyesült Államok iráni rezsim elleni műveleteinek sikere ellenére és a tartós béke érdekében tett erőfeszítések ellenére az Irán által az Egyesült Államokra jelentett fenyegetés továbbra is jelentős” – írta az elnök. 

Ugyancsak pénteken az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága közölte, hogy az amerikai haditengerészet egységei már 45 hajót fordítottak vissza az iráni partok felé a blokád keretében. A Közel-Keletért felelős amerikai katonai irányítási törzs közösségi médiában közzétett bejelentése szerint az „Egyesült Államok erői folytatják a járőrözést a nemzetközi vizeken és kikényszerítik a tengeri blokádot Irán ellen”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!