A 24.hu vette észre, hogy az ukrán fegyveres erők Facebook-bejegyzést tett közzé az Ukrajnában meghalt magyar férfi halálának körülményeivel kapcsolatban.
Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, az ukrán nagykövetet is berendelték a kormányközeli sajtó azon értesülései alapján, hogy egy negyvenöt éves, magyar állampolgársággal is rendelkező kárpátaljai férfit a testvére szerint „toborzók” úgy megvertek egy vasdoronggal Ukrajnában, hogy három héttel később meghalt. Az információt először megszellőztető Mandiner cikke szerint S. Józsefet szerda délelőtt helyezték végső nyugalomra a beregszászi református temetőben.
Ezt állítják az ukránok
A 24.hu cikke szerint az ukrán fegyveres erők a posztban a részvétüket fejezték ki az elhunyt férfi családjának és hozzátartozóinak, ám mint írták, szükségesnek tartották az „ellenőrzött információk” közzétételét.
A bejegyzésben úgy fogalmaztak, a férfi ukrán állampolgár, akit idén június 14-én törvényesen mozgósítottak az ukrán fegyveres erőkhöz. Az orvosi vizsgálaton alkalmasnak találták a katonai szolgálatra.
Hozzátették, a férfit június 15-től kiképzésre küldték, majd június 18-án önkényesen, fegyver nélkül hagyta el a katonai egységet. Ezt követően az ukrán fegyveres erők szerint a férfi június 24-én személyesen kereste fel a beregszászi kórházat, ahol akut stresszreakciót diagnosztizáltak nála, majd átszállították Beregszászra fekvőbeteg-ellátásra. Az ukrán állítás szerint a vizsgálat során nem találtak rajta testi sérüléseket.
A posztban leszögezik: az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat következtetése megerősíti, hogy a július 6-án bekövetkezett halál oka tüdőembólia volt, erőszakra utaló testi sérülésekre utaló jeleket nem találtak a férfin. Az ukrán fegyveres erők így visszautasítja a kényszersorozásra, rossz bánásmódra vagy az emberi jogok megsértésére vonatkozó vádakat – derült ki a posztból.