Iráni célpontok ellen hajtott végre támadást az amerikai haderő kedden. A Középső Parancsnokság, vagyis az űgynevezet CENTCOM tájékoztatása szerint
„önvédelmi csapásmérésről” van szó,
amit a hadsereg főparancsnoka, azaz Donald Trump elnök rendelt el.
„A bevetés arányos válasz az indok nélküli iráni agresszióra”.
Ez volt olvasható a Közel-Keletért is felelős amerikai irányítási törzs közösségi médiában megjelent közleményében, amiből kiderül, hogy a katonai művelet washingtoni idő szerint kedden délután 5 órakor – magyar idő szerint este 11-kor – indult meg.
Drónnal mentettek
A Pentagon illetékesei szerint Irán partvidékén elhelyezkedő légvédelmi létesítményeket támadtak az amerikai erők többi között Bandár Abbász kikötőváros körzetében.
Hétfőn a Hormuzi-szoros térségében az amerikai hadsereg járőrfeladatot ellátó Apache helikoptere zuhant le két tagú legénységgel az ománi partok közelében. A két katonát távolról irányított tengeri drónnal mentették ki a vízből, két órával a lezuhanást követően. (MTI)


