3p

Meddig eszkalálódhat a konfilktus a két atomhatalom között? Pakisztánban egyelőre nyolc halottról tudnak, India harci gépeket veszthetett.

India szerdára virradóra több célpontot támadott Pakisztán területén, az újdelhi védelmi minisztérium közlése szerint „terroristák infrastruktúrájára” mértek csapást.

Az indiai tárca hangsúlyozta, hogy „nem pakisztáni katonai létesítmények voltak a célpontok”. Összességében kilenc célpontot említett a minisztérium, ahonnan „terrorcselekményeket készítettek elő India ellen”.

„Cselekedeteink célzottak, kimértek és természetüket tekintve nem az eszkalációt szolgálták. Egyetlen pakisztáni katonai létesítményt sem ért támadás”

- áll az indiai közleményben. „India jelentős önmérsékletet tanúsított a célpontok kiválasztásában és a végrehajtás megvalósításában” – tette hozzá.

A pakisztáni hadsereg csapásokról számolt be Kasmír Pakisztán ellenőrzése alatt lévő részében található Kotli és Muzaffarabád városokból, valamint a pakisztáni Pandzsáb tartományban lévő Bahvalpur városából. Utóbbi városban egy mecsetet találtak el.

A két szomszédos, atombombával is rendelkező ország között a vitatott hovatartozású Kasmír Újdelhi ellenőrizte részén április 22-én elkövetett, 26 halottal járó terrortámadás után újult ki ismét a feszültség. India szerint a támadást egy Iszlámábád által támogatott fegyveres csoport követte el, a pakisztáni kormány ezt tagadja.

Ahmad Sarif altábornagy, a pakisztáni hadsereg szóvivője az ARY News helyi hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a rakétákat indiai területről indították és az indiai légierő gépei nem hatoltak be Pakisztán légterébe.

„Ez egy gyáva támadás volt ártatlan civilek ellen az éjszaka leple alatt”

- hangsúlyozta az illetékes.

Egy katonai szóvivő a Geo televíziónak legalább három halottról és 12 sebesültről számolt be.

Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök helyi idő szerint szerda kora reggel összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot. Kijelentette, hogy

„Pakisztánnak minden joga megvan arra, hogy kemény választ adjon az India általi háborús cselekményre, s valóban erős válasz érkezik”. „A pakisztáni nemzet és a fegyveres erők nagyon is jól tudják, hogyan kell elbánni az ellenséggel. Sosem fogjuk engedni, hogy az ellenség elérje aljas céljait”

- tette hozzá.

Az indiai hadsereg X-oldalán mindössze annyit írt, hogy „az igazságszolgáltatás megtörtént”.

A helyi rendőrség és szemtanúk heves ágyúzásról és lövésekről jelentettek a vitatott hovatartozású Kasmír legalább három térségéből a demarkációs vonal mentén.

Később már arról beszéltek pakisztáni források, hogy az indiai csapások civil áldozatainak száma nyolcra emelkedett, két ember pedig eltűnt. A sebesültek számát 35-re tették.

A pakisztáni haderő arról is beszámolt, hogy öt indiai harci gépet lőttek le a támadás során – indiai részről ezeket a híreket nem erősítették meg.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!